Infostart.hu
eur:
380.19
usd:
322.8
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára beszél a párt központi biztosságának ülésén Phenjanban 2020. augusztus 19-én. Észak-Korea új ötéves tervet készül elfogadni a kormányzó Koreai Munkapárt januári kongresszusán. Legutóbb ilyen kongresszust négy éve tartottak.
Nyitókép: MTI/EPA/KCNA

Koronavírus: Kim Dzsong Unék megorroltak az "arcátlan" Dél-Koreára

Észak-Korea megdühödött Dél-Koreára, mert az kétségbe vonta, hogy egyáltalán nincs északon koronavírus-fertőzött, és az "arcátlan" kijelentés következményeire figyelmeztetett – adta hírül a dél-koreai sajtó.

Dél-Korea külügyminisztere még szombaton nyilatkozott úgy, hogy "nehéz elhinni" Észak-Korea vírusmentességét, már csak azért is, mert a kommunista ország minden erőfeszítést megtesz a járvány megakadályozására.

"Sohasem fogjuk elfelejteni szavait, és drágán megfizethet értük!" – áll abban a nyilatkozatban, amelyet az észak-koreai hírügynökségen keresztül jelentetett meg Kim Jo Dzsong, Kim Dzsong Un húga azzal vádolva a dél-koreai külügyminisztert, hogy kijelentései a két Korea közti feszültség élezését célozzák.

Észak-Korea mindezidáig hivatalosan nem ismert el egyetlen fertőzést sem, csak annyit közölt, hogy van több ezer "gyanús eset".

Ami Dél-Koreát illeti, szerdára 686-tal emelkedett a fertőzöttek száma, ami a második legnagyobb napi növekedés január, a ragály megjelenése óta. A járvány miatt ugyanakkor mindössze négyen haltak meg 24 óra alatt, eddig összesen 556-an az 51 millió lakosú országban.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×