Infostart.hu
eur:
379.57
usd:
321.86
bux:
131506.61
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Minden rendben lesz jelentésű feliratok két gyerekrajzon egy zárva tartó római iskola bejáratán 2020. március 11-én. A tüdőgyulladást okozó koronavírus terjedésének megfékezésére az olasz kormány az ország egész területére kiterjesztette a legmagasabb fokozatú óvintézkedéseket. A járvány következtében eddig több mint 600 ember halt meg Olaszországban.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi

Drámai olasz üzenet karácsony előtt

A koronavírus-járvány második hullámában Olaszországban most először csökkent az aktív fertőzöttek száma, miközben a halálos áldozatok száma elérte az 50 453-at az egészségügyi minisztérium adatai szerint.

Egy nap alatt 630 beteg veszítette életét, ami enyhe csökkenést jelent az utóbbi napokhoz képest. A halottak többsége férfi, és az elhunytak életkorának átlaga 82 év. A járvány első időszakában, február vége és május vége között a halálos áldozatok száma valamivel több mint 33 ezer volt.

Az utóbbi huszonnégy órában 22 930 új beteget szűrtek ki a korábbi több mint 28 ezer után, de negyvenezerrel kevesebb tesztelés elvégzésével. A tesztek és az azokon kiszűrt fertőzöttek aránya továbbra is tizenöt százalék körüli. Pozitívnak számít, hogy az aktív fertőzöttek száma vasárnaphoz képest csökkent, ami először történik meg a második hullám kezdete óta. Egy nap alatt csak kilenccel emelkedett az intenzív osztályon kezeltek száma a korábbi harmincnégyhez képest, miközben november 17-én még százhúsz új beteg került lélegeztetőgépre.

Az aktív betegek száma meghaladja a 796 ezret.

Az egészségügyi hatóságok számításai szerint a járványgörbe a következő napokban, november 26-án vagy 27-én éri el a tetőzést több mint 830 ezer aktív beteggel, és ez a szám az előrejelzések szerint karácsonyra megfeleződhet a mostani korlátozások fenntartásával.

Jelenleg több mint 38 ezer fertőzöttet kezelnek kórházban, 3810-en vannak intenzíven.

Az adatok szerint 212 orvos halt meg a járványban. Más munkahelyeket is számítva több mint 66 ezren fertőződtek meg munkavégzés közben.

Olaszországban élénk vita zajlik a kormány és a tartományok között, mivel utóbbiak a szigorú korlátozások karácsony előtti és alatti feloldását sürgetik a térségek gazdaságának segítésére és a családi ünneplés biztosítására. Minél előbbi nyitást kérnek a sípályák üzemeltetői is, emlékeztetve, hogy a síturizmus évi 40 millió turistát, 12 milliárd eurós forgalmat és 60 ezer munkahelyet biztosít. Giuseppe Conte miniszterelnök közös európai rendelkezést sürgetett a sípályák zárva tartásáról. Az alpesi Alto Adige kormányzója kompromisszumos javaslatként azt kérte, hogy a pályákat legalább a helyiek előtt megnyithassák. A venetói Cortina d'Ampezzo polgármestere "pótolhatatlan" kárnak nevezte a téli üdülőhelyek zárva tartását, hangoztatva, hogy a sípályákon be tudják tartani a járványügyi előírásokat. Hangoztatta, hogy felére csökkentik a síliftek kihasználtságát. Októberben azonban a sípályákat akkora tömeg lepte el, hogy a hatóságok azonnal lezárták őket.

Francesco Boccia, a kormány és a tartományok közötti párbeszédért felelős miniszter kijelentette, hogy

"nem helyén való ünneplésről, karácsonyi vacsoráról, síelésről vitatkozni, amikor sok olasz meg sem éri a karácsonyt".

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

A Kijevet és más ukrán településeket ért orosz légitámadások után egy-két hétnek el kell telnie, mire jobb lesz a helyzet, de várhatóan akkor sem lesz teljes a hőtermelés, legfeljebb 60-70 százalékos – mondta az InfoRádióban Olekszij Anton. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője hozzátette: azzal, hogy az oroszok az áramátviteli rendszereket támadják, Ukrajnában egyszerűen nem tudják áthozni az áramot egyik helyről a másikra.

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×