Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
318.83
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Az Örményország külügyminisztériuma által közreadott képen lángol egy épület egy azeri tüzérségi támadást követően a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah fővárosában, Sztepanakertben 2020. október 24-én. Folytatódnak a harcok az örmény és az azeri fél között azután is, hogy a két ország külügyminisztere amerikai közvetítéssel az előző nap Washingtonban tárgyalt.
Nyitókép: MTI/EPA/Örményország külügyminisztériuma/Davit Ghahramanyan

Népfelkelést hirdetett az örmény parlament

Keddi soron kívüli ülésén második, végső olvasatban elfogadta a honvédelemről szóló törvény kiegészítését, amely egyebek között népfelkelés meghirdetéséről rendelkezik.

A törvényhozó testület ülését a helyi televíziós csatornák élőben közvetítették.

"A törvénytervezetben a »népfelkelés« kifejezését úgy kell értelmezni, mint az állampolgárok önkéntes részvételét Örményország fegyveres védelmében a köztársaság elleni fegyveres támadás, közvetlen fenyegetés vagy harci cselekmények esetén. A népfelkelés területi elv szerint fog működni, az ország közigazgatási-területi felosztásának megfelelően, katonai egységeket fogunk felállítani, alájuk rendelt dandárokkal és zászlóaljakkal" - mondta Gabriel Balaján helyettes védelmi miniszter.

A szöveg szerint

a népfelkelés parancsnoka a vezérkari főnök lesz, az önkéntesekkel szerződést íratnak alá, fegyverrel és egyenruhával látják el őket.

Örményország szeptember 27-e óta harcban áll Azerbajdzsánnal, amely fegyverrel akarja visszaszerezni a többségében örmények lakta Hegyi-Karabah enklávét. Jereván és Baku orosz, illetve nemzetközi közvetítéssel már háromszor is tűzszünetről állapodott meg, de a fegyverek így sem hallgattak el. Az Azerbajdzsántól egyoldalúan elszakadt, majd magát függetlennek nyilvánító Hegyi-Karabah hovatartozása miatt a két ország régóta viszályban áll egymással.

Ilham Aliyev azeri elnök az Interfax orosz hírügynökségnek adott interjúban azt mondta, hogy becsléseik szerint a örmények legalább 5000 embert veszthettek a harcokban, miközben a sebesültek száma két-háromszorosa is lehet ennek. Az azeri államfő a saját veszteségeikkel kapcsolatban elmondta, hogy csak a harci cselekmények végeztével teszik közzé őket, de - mint közölte - lényegesen kevesebb, mint az örmény félé.

Aliyev az AZERTAC azeri állami hírügynökség jelentése szerint beszámolt továbbá arról is, hogy az azeri fegyveres erők több mint 10 települést vontak ellenőrzésük alá négy kerületben Hegyi-Karabah környékén.

A helyzetre általában jellemző, hogy mindkét fél saját hadi sikereit domborítja ki, kisebbítve a másikét. A közölt információkat független forrásból szinte lehetetlen ellenőrizni.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×