Infostart.hu
eur:
364
usd:
319.76
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Megkezdődött Trump alkotmánybíró-jelöltjének a meghallgatása

Amy Coney Barrett meghallgatása négy napig tart a szenátus igazságügyi bizottságában.

A 48 éves Coney Barrett - akit kerületi fellebbviteli bírói posztjára is Donald Trump amerikai republikánus elnök nevezett ki - bevezető beszédében ismételten hitet amellett, hogy a bírák - és köztük az alkotmánybírák - feladata nem a törvény szellemiségének értelmezése, hanem a törvény betűinek betartása.

Az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság főbírójelöltje méltatta elhunyt elődjeit: Ruth Bader Ginsburg liberális bírót, akinek halála után jelölték őt, valamint a 2016-ban elhunyt Antonin Scalia, konzervatív főbírót, akit a mesterének nevezett. Hangsúlyozta, hogy a bíróságoknak "nem szabad megpróbálkozniuk" azzal, hogy politizáljanak, mert ez a kormányzat dolga. "A politikai döntéseket és a kormányzati értékeléseket a nép által megválasztott és a népnek felelősséggel tartozó politikai szerveknek kell meghozniuk. A közvéleménynek nem szabad elvárnia, hogy a bíróságok cselekedjenek így, és a bíróságoknak nem szabad megpróbálkozniuk ezzel" - fogalmazott Coney Barrett az előre elkészített és felolvasott nyilatkozatban.

A jelölt leszögezte:

a bíróságoknak "nem az a feladatuk, hogy megoldjanak minden problémát vagy megjavítsanak minden helytelen dolgot a közéletben".

Lindsay Graham, dél-karolinai republikánus politikus, a szenátus igazságügyi bizottságának vezetője kifejtette, hogy bár a meghallgatás az elnökválasztáshoz időben közel esik, de nincs alkotmányos akadálya. Utalva a republikánusok és a demokrata párti politikusok közötti mély nézetkülönbségekre a kinevezés ügyében, leszögezte: "most valószínűleg nem arról lesz szó, hogy meggyőzzük egymást, hacsak nem történik valami drámai fejlemény". Hozzáfűzte, hogy "ez egy hosszú és perlekedő hét lesz".

A meghallgatás nyitó napjának délelőttjén a republikánus szenátorok hangsúlyosan szóltak arról a feltételezett demokrata párti lépésről, miszerint esetleges győzelmük esetén a demokraták "feltöltenék", vagyis jelentős mértékben kibővítenék a szövetségi legfelsőbb bíróság létszámát demokrata párti bírákkal. Chuck Grassley, iowai republikánus szenátor ezt fenyegetésnek minősítette. John Cornyin texasi republikánus szenátor pedig úgy vélekedett, hogy egy ilyen lépéssel a demokraták az alkotmánybíróságot új törvényhozó testületté alakítanák át.

A demokraták hétfőn arra összpontosítottak, hogy a konzervatív alkotmánybíró kinevezésével veszélybe kerülhet az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény, és ezzel amerikaiak millióinak egészsége. "Ennek a jelölésnek a tétje amerikaiak millióinak egészségbiztosítása" - jelentette ki Dianne Feinstein, kaliforniai szenátor, a bizottság rangidős demokrata párti politikusa.

Elemzők szerint Amy Coney Barrett kinevezésének tétje az, hogy konzervatív többségű lesz-e az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×