Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
326.05
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Utasok egy pekingi metrókocsiban a reggeli csúcsforgalom idején, 2020. március 9-én. Mivel alig jelentenek tüdőgyulladást okozó koronavírussal fertőzött új betegeket a kínai fővárosban, a dolgozók védőmaszkkal az arcukon és fertőtlenítővel a kezükben lassanként kezdenek visszatérni munkahelyükre. A hatóságok azonban továbbra is óvatosak, szeretnék ugyan újraindítani a gazdaságot, azonban tartanak a járvány újbóli felerősödésétől is.
Nyitókép: MTI/AP

Koronavírus, második hullám - egyszer csak egészen hihetetlen számmal állt elő Kína

Naponta a pekingiek huszadát le tudják tesztelni a két magyarországnyi kínai fővárosban.

A kínai fővárosban naponta közel egymillió embert tudnak szűrni az új típusú koronavírusra - közölte a város egészségügyi bizottságának szóvivője vasárnap Pekingben, ahol próbálják megfékezni a járvány újabb hullámát.

A 20 milliós lakosú Peking kiterjesztette a tesztelést, amióta a városban egy hete egy nagybani élelmiszerpiaccal összefüggő új fertőző gócot fedeztek fel.

A fertőzöttek száma meghaladja a február eleji első hullámban mértet.

A tesztelést elsősorban azokon végezték el, akik a Hszinfadi piacon dolgoztak, vásároltak vagy a közelben élnek, de később a város több más negyedének a lakosaira is kiterjesztették, csakúgy mint az élelmiszerfutárokra és a csomagkihordókra.

A járvány újabb hullámának kitörése óta a tesztelő kapacitások több mint a duplájára, napi 230 ezerre nőttek naponta. A szűrés 124 intézmény végzi - közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján Kao Hsziao-csün, a pekingi egészségügyi bizottság szóvivője, hozzátéve, hogy a kapacitásokat napi közel egymillióra tudják növelni.

Kao elmondta, hogy Hupej és Liaoning tartomány mintegy 200 embert küldött Pekingbe a tesztet végző laboratóriumi személyzet megerősítésére.

Közben

kínai kutatók megkezdték a védőoltás embereken történő tesztjének második szakaszát

- közölte vasárnap Kínai Orvostudományi Akadémia Orvosbiológiai Intézete (IMBCAMS).

Összesen tucatnyi, különböző stádiumban lévő vakcinát tesztelnek jelenleg embereken, miközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztet, hogy a koronavírus-járvány gyorsulóban van, és a "világ újabb, veszélyesebb szakaszba lépett".

Eddig egyetlen védőoltás sem jutott a klinikai kísérletek harmadik fázisába, amely a forgalomba hozatal engedélyezéséhez szükséges.

Az IMBCAMS vasárnap kezdte meg az általa kifejlesztett kísérleti védőoltás kipróbálásának második szakaszát. Ez a vakcina azon hat kínai szer között van, amelyeket kínai tudósok embereken tesztelnek, a klinika teszt első szakaszát követően. Május óta 200 résztvevőt toboroztak a tesztekhez.

A kísérletek második szakaszában állapítják meg az alkalmazandó adagot, és mérik fel, hogy a vakcina jelent-e valamilyen kockázatot az egészséges emberekre nézve.

A 2019 végén Kínában felfedezett SARS-CoV-2 nevű vírus világszerte igazoltan több mint 8,81 millió embert fertőzött meg és több mint 460 ezer életet követelt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×