Infostart.hu
eur:
385.68
usd:
331.24
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára nagy hatótávolságú tüzérségi hadgyakorlatot kísér figyelemmel egy meg nem nevezett észak-koreai helyszínen 2020. március 2-án. A fegyverteszt során kilőtt lövedékek közül több a Japán-tengerbe csapódott. A kommunista állam 2019-ben 13 alkalommal végzett próbaindítást rakétákkal.
Nyitókép: MTI/AP/KCNA/KNS

Szakértő: biztosan Észak-Korea húzza a rövidebbet, ha konfliktus lesz

Háda Béla az InfoRádióban úgy vélekedett, a kommunista diktatúra tisztában van az erőviszonyokkal, de vannak céljai.

"Egy irányított válság előidézése lehet a célja annak, hogy Észak-Korea kedden felrobbantotta a két Korea-közötti összekötő irodát" - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének kutatója. Háda Béla szerint Phenjan így szeretné siettetni a diplomáciai tárgyalásokat az ENSZ-szankciók feloldásáról.

A létesítmény a Dél- és Észak-Korea közötti béke jelképe volt, 2018-ban nyitották meg a két ország párbeszédének és együttműködésének elősegítésére. Múlt héten azonban Észak-Korea ellenséges hangnemre váltott, és kilátásba helyezte, hogy a dél-koreai civil szervezetek északon végrehajtott röpiratos kampánya miatt mindenfajta kommunikációs csatornát felszámol szomszédjával. Már a robbantás előtt közölte Észak-Korea, hogy a hadsereg fontolgatja a két Korea közti demilitarizált zónába való bevonulást. Közben Phenjan megerősítette, hogy az észak-koreai hadsereg bevonul az ipari zónába, a KCNA észak-koreai állami hírügynökség pedig jelentette, hogy Phenjan nem veszi fel a kapcsolatot Szöullal a feszültségek elsimítása érdekében.

Háda Béla, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének kutatója azt mondta: a konfliktussal Észak-Korea az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával való tárgyalásokat gyorsítaná.

"Már meglehetősen régóta az ENSZ-szankciók feloldását és

az észak-koreai gazdaság működéséhez szükséges erőforrások becsatornázását szeretnék elsősorban elérni,

illetve megfelelő biztonsági garanciákat kapni az Egyesült Államoktól az észak-koreai rendszer fennmaradására, és arra, hogy ez az általunk ismert, sokszor elemzett északi rezsim megszabadul attól a biztonsági fenyegetéstől, amit Észak-Korea szerint az Egyesült Államok jelent a számára."

Háda Béla szerint bár Észak- és Dél-Korea is további katonai lépéseket helyezett kilátásba, fegyveres konfliktus vagy háború nem lesz.

"Tudni kell, hogy Észak-Koreának jelenleg más eszköze nincs, mint a fegyveres erőkkel való

fenyegetőzés,

de azt nagyon jól tudják, hogy egy fegyveres konfliktus számukra kilátástalan lenne. Az Egyesült Államok és Dél-Korea egyesült fegyveres erői minden kétséget kizáróan meg tudnák védeni Dél-Korea területének egy jelentős részét, illetve

meg tudnák semmisíteni az észak-koreai fegyveres erőket egy ilyen konfliktus során."

A kutató azt is megjegyezte, hogy a keszongi robbantással Észak-Korea saját társadalma számára is erőt akart demonstrálni: Phenjan meg akarja mutatni, hogy határozottan fellép a külföldi provokáció ellen.

Háda Béla szerint az akció azt is sugallja, hogy bár Kim Dzsung Un az ország vezetője, hónapok óta nem mutatkozik a nyilvánosság előtt, a rezsim továbbra is stabil és megkérdőjelezhetetlen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×