Infostart.hu
eur:
380.87
usd:
322.82
bux:
128391.02
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke sajtóértekezletet tart az Európai Unió rendkívüli brüsszeli csúcsértekezletének végén 2019. május 28-án, két nappal az európai parlamenti választások után.
Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Donald Tusk leállította a Fidesszel tárgyaló néppárti bölcsek munkáját

Az Európai Néppárt lengyel elnöke felszámolta azt a testületet, amelynek az után kellett tárgyalnia a Fidesszel, hogy a magyar kormánypárt 2019 tavaszán felfüggesztette a néppárti tagságát.

"Intenzív, érzelmes és egyúttal vitás megbeszéléseket folytattunk, amelyek véleményem szerint eredményre vezettek. Aztán jött Donald Tusk, és egyszerre vége lett mindennek" – nyilatkozott az osztrák Die Pressének Wolfgang Schüssel. A osztrák exkancellár szerint már csak „volt” tagja a Fidesszel tárgyaló néppárti bölcseknek, pedig korábban Joseph Daul kérte fel őt a feladatra. Csalódott a történtek miatt, mert az igazságügyi, illetve az Európai Bíróság joghatóságát érintő kérdésekben is megtalálták a kompromisszumot a Fidesszel.

"Nem lehet sokat hozzátenni Wolfgang Schüssel nyilatkozatához, az egykori osztrák kancellár véleménye is egyértelműen alátámasztja, hogy Donald Tusk volt az, aki felrúgta a Fidesz és az Európai Néppárt korábbi vezetése közötti megállapodást, miszerint közösen fogalmaznak meg ajánlásokat a jövőbeli kapcsolatról" – mondta a Magyar Nemzetnek Deutsch Tamás, aki úgy látja, a Wolfgang Schüssel, Herman van Rompuy és Hans-Gert Pöttering alkotta néppárti testület hiába mondta, hogy jó úton haladnak a dolgok, az Európai Néppárt elnöke szélnek eresztette őket.

Tusk hiába terjesztette, hogy a bölcseknek a magyar kormánypártról szóló jelentése már az asztalán van, végül mindössze egy szóbeli egyeztetés történt velük. A Fidesz egyik alapítója az elmúlt hetek eseményeire reagálva felhívta a figyelmet: az Európai Néppárt elnöke nyilvánvaló hazugságokat állítva támadta a magyar vírustörvényt, majd odáig ment, hogy lenácizta a magyar kormányfőt, sőt a friss nyilatkozatai alapján továbbra sem enged a Magyarországot támadó hangnemből.

A bölcsek munkájának befejezésével nem járt le a Fidesz tárgyalódelegációjának (Novák Katalin, Varga Judit és Szájer József) a megbízatása, Deutsch Tamás szerint ők bármikor készen állnak a konstruktív párbeszédre.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: nincs ki megértesse a németekkel, hogy ennyire képes most az ország

Szakértő: nincs ki megértesse a németekkel, hogy ennyire képes most az ország

A Verdi szakszervezet figyelmeztető sztrájkja miatt közlekedési leállás van Németországban, az állam kára akár euró-százmilliókra is rúghat. Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója szerint az alapvető problémát az jelenti, hogy Németországban jelenleg nincs olyan politikai erő, amely képes megértetni a munkavállalókkal azt, hogy az ország teljesítőképessége elérte a határát.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×