eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Törökországban harmadik napja ezer alatt maradt az új esetek száma

Az utóbbi 24 óra leforgása alatt 952 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót, így a fertőzöttek száma elérte a 153 548-at - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren.

A kis-ázsiai országban nyolc hét elteltével szerdán csökkent ismét 1000 alá a mutató, ami akkor 972, csütörtökön pedig 961 volt. Koca a bejegyzésében rámutatott: az újonnan regisztrált fertőzöttek száma annak ellenére 1000 alatt maradt, hogy a szerdai mintegy 21 ezer teszttel szemben pénteken már nagyjából 37 500 tesztet végeztek el.

A járvány április 11-én volt a csúcspontján, akkor egy nap alatt 5138 embernél diagnosztizálták a vírust.

A tárcavezető által megosztott táblázatból az is kiderült, hogy az elmúlt napban - miként csütörtökön is - 27-en vesztették életüket a fertőzés szövődményeiben, és ezzel a halálos áldozatok száma 4276-ra emelkedett. Az elhalálozások üteme az április 19-ei 127-es érték óta mérséklődik. Az intenzív gondozásra, valamint a gépi lélegeztetésre szoruló betegek száma pénteken is csökkent, az előbbi 820-ról 800-ra, az utóbbi 424-ről 401-re. A gyógyultnak minősítettek száma 1121-gyel 116 111-re nőtt, így ők teszik ki az összes eset több mint háromnegyedét.

A 83 milliós országban a hatóságok eddig körülbelül 1,77 millió vírustesztet végeztek el.

Törökország május 4-től kezdve lépett át a járvány elleni védekezés második fázisába, amely a "kontrollált társadalmi élet" nevet viseli. Az enyhítések értelmében a 65 évnél idősebbek és a 20 évnél fiatalabbak, akikre korábban állandó jellegű kijárási tilalom vonatkozott, hetente néhány órára kimozdulhatnak otthonaikból, valamint bizonyos feltételekkel újranyithattak a bevásárlóközpontok, azok egyes üzletei, továbbá a borbélyok, a fodrászatok, illetve a szépségszalonok. Mindemellett megnyitottak 16-ot a személyforgalom előtt korábban lezárt 31 tartományból, de a legnépesebbek zárva maradtak, köztük Isztambul és a főváros, Ankara is. A fennmaradó 15 tartományban legalább május végéig a hétvégékre elrendelt kijárási tilalom is érvényben van, ami alkalomadtán nemcsak két-, hanem többnapos, amikor hétköznapokra eső nemzeti vagy vallási ünnepre is kiterjesztik.

Ugyanakkor például május 23. és 26. között a kijárási tilalom a járvány kezdete óta először vonatkozik majd a teljes országra, miután a muszlim szent böjti hónapot, a ramadánt lezáró ünnep alatt emberek milliói kelnének útra autóval, hogy meglátogassák idősebb családtagjaikat, éljenek bármily távol is egymástól. A háromnapos ünnep 24-én, vasárnap kezdődik. A közösségi élet és a távolsági közlekedés országszerte még mindig szinte teljesen korlátozott.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 21:32
×
×
×
×