Infostart.hu
eur:
385.77
usd:
331.61
bux:
120793.46
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

A koronavírus két újabb, eddig ismeretlen mutációjára bukkantak Észtországban

A szakértők hat embertől vettek mintát, azokat összehasonlították a vírus kezdeti törzsével, amelyet Kínából kaptak. A vírus nyolc olyan mutációját mutatták ki, amelyek megjelentek más országok mintáiban is, de két olyat is találtak, amelyeket máshol még nem azonosítottak.

A Postimees című helyi lapnak Radko Avi, a tartui egyetem tudományos munkatársa azt mondta, ha az utóbbi két mutációt alaposan megvizsgálják, akkor látható, hogy kemény küzdelem folyik az észt lakosok immunrendszerében a vírussal.

Az a tény, hogy a mutációk a fehérjék szintjén jelennek meg, azt mutatja, hogy az immunrendszer nagy nyomása alatt van, ezért keresi útját az emberi szervezetben.

Ez azt mutatja, hogy (a vírus) új az emberi populáció számára, ami persze már eddig is ismert volt" - fejtette ki a kutató.

Az elemzés szerzői szerint a genom vizsgálatával le lehet követni, hogy terjednek a betegséget előidéző vírusok. Nidhan Biszvasz és Partha Madzsúmder, az indiai nemzeti biomedikai genomika intézetének szakértői április végén kimutatták, hogy a koronavírus tavaly decemberben jelent meg Kínában, és 10 különböző mutációja alakult ki. Egyikük - az A2a - kis híján kiszorította a többit és dominánssá vált a világ különböző részein.

Észtországban kedden 1746 fertőzöttet tartottak nyilván. Egy nap leforgása alatt öt új fertőzéses esetet mutattak ki, az előző napon kettőt. Hatvanegy ember halt meg. Március 13-tól vezettek be rendkívüli járványhelyzetet, amely május 17-ig van érvényben.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Nemzeti Petíciót indít a kormány
Kormányinfó percről percre

Nemzeti Petíciót indít a kormány

A magyar állam jogsegéllyel is azok mellett áll, akik származásuk miatt jogsérelmet szenvednek el a Benes-dekrétumok miatt. Fontos információk érkeztek a Nemzeti Petícióról, a V4-ektől érkező támogatásról, a Mercosur-megállapodás következményeiről. Tartson velünk!

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×