Infostart.hu
eur:
375.03
usd:
317.65
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára nagy hatótávolságú tüzérségi hadgyakorlatot kísér figyelemmel egy meg nem nevezett észak-koreai helyszínen 2020. március 2-án. A fegyverteszt során kilőtt lövedékek közül több a Japán-tengerbe csapódott. A kommunista állam 2019-ben 13 alkalommal végzett próbaindítást rakétákkal.
Nyitókép: MTI/AP/KCNA/KNS

Váratlan helyen tűnt fel Kim Dzsong Un

Észak-Korea hírügynöksége azt jelentette, hogy Kim Dzsong Un, a kommunista ország vezetője megjelent nyilvánosan május elsején egy műtrágyagyár felavatásán. A ceremóniáról fotók jelentek meg az állampárt - a Koreai Munkapárt - Rodong Szinmun című lapjában.

A ceremóniáról fotók jelentek meg az állampárt - a Koreai Munkapárt - Rodong Szinmun című lapjában. Un a fotók tanúsága szerint maga vágta át az avatási szalagot, a munkások lelkesen üdvözölték és elkísérte a ceremóniára húga, Kim Jo Dzsong is. A CNN azt írta ugyanakkor, hogy nem tudja független forrásból megerősíteni a kép hitelességét.

Az eseménynek az ad jelentőséget, hogy az észak-koreai vezető egészségi állapotának válságosra fordulásáról, mi több, haláláról találgató hírek keltek szárnyra az utóbbi két hétben a világban, mivel az észak-koreai vezető nem jelent meg az április 15-i ünnepségen, nagyapjának, a népi Korea alapítójának születésnapi évfordulóján. Feltételezések szerint szívműtéten eshetett át, majd állapota válságosra fordult.

Egy Észak-Koreából dezertált, Dél-Koreában parlamenti mandátumot szerzett képviselő, Ji Seong-ho már azt állította, hogy 99 százalékoos valószínűséggel múlt hétvégén meghalt Kim Dzsong Un, és várakozása szerint a halálhírt ezen a hétvégén be is fogják jelenteni.

Ezek után következett az a - szintén nagyrészt feltevésen alapuló - magyarázat, miszerint csupán a koronavírus-járvány miatt nem mutatkozott emberek között, nehogy elkapja a kórt, és a ragály elől vidékra húzódott vissza egy luxusnyaralóba.

Kim Dzsong Un április 11-e, azaz húsz nap után jelent meg május elsején nyilvánosan emberek között.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×