Infostart.hu
eur:
380.29
usd:
322.9
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
A halálozási rovat több oldalt tesz ki az Eco di Bergamo című bergamói újságban 2020. március 17-én. Bergamo az új koronavírussal leginkább sújtott város Észak-Olaszországban, a járvány olaszországi gócpontjában.
Nyitókép: MTI/AP/Luca Bruno

Újabb ok arra, miért van még mindig olyan sok áldozata Olaszországban a koronavírusnak

A több mint huszonötezer olaszországi halott több mint harmada idősotthonban betegedett meg.

A hivatalos adatok szerint az elhunytak közül több mint hétezren idősotthonokban veszítették életüket, amelyeket a fertőzés terjedésének első heteiben nem zártak le a látogatók előtt. Emellett a többgenerágiós családok viszonylag magas száma is közrejátszhatott a fertőzés gyors terjedésében, és az első időszakban főként ezt sejtették az áldozatok magas száma mögött álló okként is.

Másfél hónappal később az egészségügyi szakértők szerint a halottak magas számának magyarázatát az idősotthonokban kell keresni.

Az idősek tömeges fertőzöttsége magyarázza, hogy Olaszországban több mint két hónappal a járvány terjedésének kezdete óta még mindig nem sikerült csökkenteni a halottak napi számát,

amely csütörtökön is 464 volt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai is azt mutatják, hogy az Európában elhunytak fele az ilyen intézményekben veszítette életét.

Olaszországban több mint 4600 idősotthon működik, a legtöbb, 622 a gazdagabb régiónak számító Lombardiában. A tartozmányban hunyt el a 25,5 ezer olaszországi halottból több mint 12 ezer. És bár Lombardiában az elsők között helyeztek vesztegzár alá 10 települést, az idősotthonokat azonban nem zárták le: továbbra is engedélyezett volt a rokonlátogatás, valamint a nem ott élő idősek is bejárhattak az otthonokba ambuláns kezelésre, időstornára, menzára. Február 27-től a látogatóknak megmérték a testhőmérsékletét, március 2-tól a rokonoktól - vírusteszt nélkül - egyszerűen megkérdezték, hogy pozitívak-e, később az otthonok lakói fejenként naponta csak egy látogatót fogadhattak. Az idősotthonokban a látogatást csak március 16-án tiltották meg.

A legnagyobb milánói otthonban, a Pio Albergo Trivulzióban március közepéig ezer idős személy lakott, naponta legalább ezer rokon érkezett hozzájuk, a látogatók és az egészségügyi személyzet etette, mosdatta, öltöztette őket bármilyen védőeszköz nélkül. Az első szájmaszkokat az ápolók március utolsó hetében kapták meg. Az otthon ezer lakójából több mint kétszázan haltak meg az új koronavírus-járvány szövődményei miatt. A több mint ezer fős személyzetből háromszázan betegedtek meg.

A Lombardiában a legtöbb halottat számláló

Bergamo városa idősotthonainak minden ötödik lakója meghalt.

A Corriere della Sera című napilap adatai szerint a legtöbb beteg az Emilia Romagna-beli Piacenza városában hunyt el.

A rokonok feljelentései után az olasz ügyészség majdnem minden tartományban vizsgálatot indított az idősotthonokban.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×