Infostart.hu
eur:
375.26
usd:
317.91
bux:
127431.04
2026. február 26. csütörtök Edina

A briteknél már látszik a fény az alagút végén, de még nem enyhítenek

A brit kormány közölte, hogy a következő három hétben még nem enyhíti az új koronavírus okozta járvány megfékezését célzó korlátozásokat.

Dominic Raab külügyminiszter, aki a Covid-19 betegségből lábadozó Boris Johnson miniszterelnök helyett látja el a kormányfői feladatokat, a Downing Streeten tartott csütörtök esti sajtóértekezletén elmondta, hogy

"már látszik a fény az alagút végén".

Hangsúlyozta: ennek egyik legfontosabb jele az, hogy a modellszámítások alapján a fertőződési ráta immár 1 alatt van, ami azt jelenti, hogy minden egyes koronavírus-fertőzött átlagosan egynél kevesebb embernek adja át a vírusfertőzést.

Raab hozzátette ugyanakkor, hogy ez a ráta még mindig nem csökkent olyan alacsony szintre, ahol a kormány látni szeretné, és az emberek közötti távolságtartást célzó intézkedések mostani enyhítése a fertőzés újbóli gyorsuló terjedésének veszélyével járna.

A külügyminiszter szerint mindezek alapján a kormány még legalább három hétig érvényben tartja a múlt hónapban elrendelt korlátozásokat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×