Infostart.hu
eur:
386.13
usd:
330.97
bux:
118356.24
2026. január 13. kedd Veronika
Csendőrök az elárasztott velencei Szent Márk téren 2019. november 17-én. A vízszint ismét emelkedik öt nappal az után, hogy a heves esőzések nyomán 187 centiméteres, rekord magasságú tengervíz öntötte el az északolasz várost, ahol továbbra is a legmagasabb fokozatú riasztás van érvényben a tengerár miatt.
Nyitókép: MTI/AP/Luca Bruno

Már pótolhatatlan értékeket veszélyeztet a víz a velencei Szent Márk-székesegyházban

Acéllemezekkel és műanyag fallal védenék meg az olasz szakemberek a velencei Szent Márk-székesegyházat, amelyet súlyos veszély fenyeget a várost sújtó óriási árvíz miatt. Az InfoRádiónak nyilatkozó művészettörténész szerint a víz és a pára pótolhatatlan értékeket semmisíthet meg Velencében.

A velencei Szent Márk téren álló Szent Márk-székesegyház padlószintjének víz alá kerülése a márvány padlólapokat nem, de az azokat összetartó habarcsot súlyosan károsíthatta – mondta el az InfoRádiónak Takács Imre, az ELTE Művészettörténeti Tanszékének oktatója.

"Ezenkívül

nem tesz jót az épületnek, ha a falaiban felszivárog a víz,

ugyanis a székesegyház padlója mellett a falait is – a bizánci stílusú templomokhoz hasonlóan – márvánnyal burkolták, a márványt pedig habarccsal rögzítették, aminek nem tesz jót, ha teleszívja magát vízzel." A közvetlen károsító hatású víz mellett a páratartalom megemelkedése is rongálja az épületben található műalkotásokat – emlékeztetett Takács Imre.

"Ott van például a híres Pala d'Oro, az aranyból készült főoltártábla, amelynek egy része persze fából van, festett falemezek vannak a hátoldalán, ezek XIV. századiak. Kérdés, ezekben mennyi kárt tesz a pára. Az elárasztott területekhez közel van a híres kincstárterem is a székesegyház egyik oldalterében, amit ilyenkor nyilván védenek" – mondta a szakértő.

A tervek szerint az épületet acéllemezekkel és műanyag fallal védenék a megemelkedő tengervíztől.

"A plexifal a fizikai védelmet valószínűleg meg tudná oldani.

De szépnek biztosan nem lesz szép."

Az egyetemi oktató szerint mindent helyre lehet állítani modern anyagokkal, csak az már nem lesz ugyanaz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×