Infostart.hu
eur:
380.87
usd:
321.92
bux:
0
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
2019. október 8-án közreadott kép a Hessen tartománybeli Limburgban előző nap történt teherautós ütközés helyszínéről. Az elkövető egy 30 év körüli szíriai férfi volt, aki lopott teherautóval belehajtott több autóba. Az ütközésben nyolc ember megsérült, köztük a teherautó vezetője.
Nyitókép: MTI/EPA/Maximilian See

Egyelőre nincs magyarázat a Limburgban történt teherautós incidensre

A gyanúsított 2015-ben érkezett Németországba menedékkérőként. Volt már rendőrségi ügye különböző bűncselekmények miatt, de nincsenek arra utaló értesüléseik, hogy kapcsolatban állna iszlamistákkal vagy más szélsőséges körökkel.

Továbbra is ismeretlen a németországi Limburgban elkövetett teherautós ütközés háttere - közölte a Hessen tartományi bűnügyi hivatal (LKA). A közlemény szerint emberölési kísérlettel gyanúsítanak egy 32 éves szíriai állampolgárt, aki hétfő délután erőszakkal, de fegyver nélkül eltávolította egy teherautó sofőrjét a vezetőfülkéből, majd a járművel néhány métert megtéve egy kereszteződésben fékezés nélkül nekihajtott az előtte álló járműnek. Ennek következtében egymásba csapódott hét személygépkocsi és egy kisteherautó.

Nyolc ember és a gyanúsított könnyebb sérüléseket szenvedett.

Véletlenül a közelben tartózkodott a szövetségi rendőrség több munkatársa, akik a gyanúsítottat elfogták és átadták a helyi rendőrségnek. Az Offenbach járásban élő férfi előzetes letartóztatásáról kedden dönt az illetékes bíróság.

Két helyszínen házkutatást tartottak, lefoglaltak a többi között mobiltelefonokat és adathordozókat. Az eset hátterének vizsgálata még tart, a cselekmény indítékáról nincsenek adatok, a nyomozást minden lehetséges irányban folytatják - áll a közleményben, amellyel

az LKA nem erősítette meg azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a hatóságok terrortámadásnak minősítették a történteket.

Egybehangzó sajtóértesülések szerint a gyanúsított 2015-ben érkezett Németországba menedékkérőként. Volt már rendőrségi ügye különböző bűncselekmények miatt. A hatóságoknak nincsenek arra utaló értesüléseik, hogy kapcsolatban állna iszlamistákkal vagy más szélsőséges körökkel.

Az állam elleni súlyos bűncselekmények, köztük a terrorcselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészségen több lap és hírportál megkeresésére közölték, hogy nem vonják magukhoz az ügyet, de követik a nyomozás fejleményeit és szoros kapcsolatban állnak a hesseni tartományi hatóságokkal.

Címlapról ajánljuk

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Megalázó körülmények: lemondott az Epstein-botrányba keveredett szürke eminenciás

Megalázó körülmények: lemondott az Epstein-botrányba keveredett szürke eminenciás

Lemondott a brit parlament felső kamarájában, a Lordok Házában viselt tagságáról kedden Peter Mandelson, a kormányzó brit Munkáspárt egyik legbefolyásosabb veterán politikusa és egykori főidelógusa, Nagy-Britannia volt washingtoni nagykövete. Mandelson ezt azután jelentette be, hogy újabb részletek derültek ki a fiatalkorú lányok elleni súlyos szexuális bűncselekményekért elítélt néhai amerikai pénzemberrel, Jeffrey Epsteinnel fenntartott szoros baráti és üzleti kapcsolatairól.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×