Infostart.hu
eur:
386.31
usd:
328.13
bux:
110953.4
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás
Nyitókép: Pixabay

Szaúd-Arábia megnyitotta szinte a teljes országot a turizmus előtt

Szaúd-Arábia pénteken megnyitotta kapuit a turizmus előtt, így a jövőben 49 ország állampolgárai igényelhetnek elektronikus úton vízumot. Az új szabályozás kitér Mekka és Medina látogathatóságának kérdésére is.

Az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahhábita irányzatát követő muszlim királyság évtizedeken át viszonylag elzárkózott, s csak az utóbbi időben tapasztalható némi elmozdulás, ami például a nők helyzetére vonatkozó szigorú társadalmi szabályokat illeti.

Ahmed al-Hatíb, a Turizmus és Nemzeti Örökség Szaúdi Bizottságának elnöke a Reuters hírügynökségnek a hivatalos bejelentést megelőzően adott interjújában elmondta:

  • nem lesz kötelező női turistáknak a helyi viseletnek megfelelő hagyományos muszlim, lenge és hosszú fekete öltözetet, az abaját hordani.
  • Ugyanakkor a szerény ruházat viselését megkövetelik, így a nyilvános strandokon is.
  • A muszlim országokra jellemző alkoholtilalom is érvényben marad.
  • A férfi kíséret nélkül utazó nőkre vonatkozó korábbi korlátozást megszüntetik, így már ők is szabadon meglátogathatják a szunnita királyságot.
  • A muszlimok szent városaiba, Mekkába és Medinába azonban nem léphetnek be a turisták.

Az országok pontos listáját, amelyek vízumot igényelhetnek, még a nap folyamán közzéteszik. Hatíb szerint

Kína, Japán, az Egyesült Államok és Európa országai kerülnek fel a lajstromra.

Az online elérhető vízumok díja mintegy 80 dollár (24 ezer forint) lesz.

Korábban a szunnita királyságba látogató külföldiek sora az országban állandó lakhellyel rendelkező munkásokra és családtagjaikra, üzleti utazókra, illetve a Mekkába és Medinába különleges vízumok alapján zarándoklókra szorítkozott.

A turisták tömeges fogadása már évek óta vita tárgya Szaúd-Arábiában, de eddig a konzervatív közvélemény és bürokrácia megakadályozta az elképzelés megvalósulását. Rijád tavaly decemberben tette lehetővé az elektronikus vízum igénylést sporteseményekre és koncertekre.

A turizmust kiemelt ágazatként kezeli Mohamed bin Szalmán trónörökös a hiányzó infrastruktúra ellenére. Ez utóbbi orvoslására Hatíb becslései szerint

csaknem 250 ezer milliárd szaúdi rijál (20 ezer milliárd forint) beruházásra lenne szükség a többi között félmillió hotelszoba kialakításával 2030-ig.

Mint mondta, az összeg fele állami óriásprojektekből, a másik pedig magánbefektetőktől jönne. A kormányzati elképzelések szerint 2030-ra 100 millióra emelkedne a látogatók száma a mostani 40 millióról, a turisztikai ágazat hozzájárulása az ország GDP-jéhez pedig a mostani 3 százalékról 10 százalékra bővülne. Szaúd-Arábiában hivatalosan 12 százalékos a munkanélküliség. A tervezett fejlesztések egymillió új munkahelyet jelentenének az iparágban.

Címlapról ajánljuk
Pirosba csúszott Amerika, de az éves mérleg még mindig kiváló

Pirosba csúszott Amerika, de az éves mérleg még mindig kiváló

Az ázsiai tőzsdéken ma reggel kisebb esést láthattunk, ezt követően Európában óvatos optimizmus volt megfigyelhető, Amerikában pedig kisebb mínuszban zártak a tőzsdék. A nemesfém piacra is nagyon érdemes figyelni az év utolsó napjaiban, ugyanis az ezüst és az arany árfolyama is új történelmi csúcsot döntött az éjjeli órákban, ezt követően azonban egy nagyobb zuhanás vette kezdetét. Gazdasági események szempontjából nem voltak nagy izgalmak, és a potenciális ukrajnai békével kapcsolatos hírek sem mozgatták meg nagyon a részvénypiacokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×