Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
318.71
bux:
151581.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Donald Trump amerikai elnök nemzetbiztonsági
Nyitókép: JIM LO SCALZO

Eljárás a hazaárulás zászlaja alatt: mi vár Trumpra?

Az amerikai képviselőház demokrata elnöke bejelentette, hogy megvizsgálja, indítson-e alkotmányos felelősségrevonási eljárást (impeachment) Donald Trump elnök ellen. Az ügy előzménye, hogy Donald Trump július 25-én felhívta az ukrán elnököt, és állítólag Joe Biden egykori alelnökről és fiáról beszélt Volodimir Zelenszkijjel.

Egy bírósági eljárás lefolytatásához az amerikai elnökkel szemben nem elégséges egyszerűen a képviselőház elnökének az indítványa, hanem a képviselőház többségének, majd a szenátus kétharmadának a szavazata szükséges, ismertette Frank Tibor, az ELTE Amerikanisztika Tanszékének egyetemi tanára, aki szerint ennek a politikai lehetősége nincs meg, miután

az említett többségek nem lesznek meg.

A szakértő úgy véli, Nancy Pelosi házelnök lépésével elsősorban a közvélemény figyelmét tudja ráirányítani arra, hogy mi mindennel vádolható Donald Trump. Hogy milyen területeken lehet egyáltalán szóba hozni a vesztegetést, a hazaárulást, vagy esetleg más súlyos vádaknak az ügyét, amelyek szükségesek egyáltalán egy ilyen eljárás megindításához. Továbbá a demokrata párti politikus ezzel valamelyest gyengíteni is tudja az elnök újraválasztási esélyeti, növelve az elégedetlenek táborát.

A hazaárulás az egyik legsúlyosabb vádpont, illetve gyanúsítás lehet az ügyben, ami akár meg is állhatja a helyét, amennyiben bebizonyosodna, hogy Donald Trump egy júliusi telefonbeszélgetés során valóban nyomást gyakorolt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre Joe Biden egykori alelnök, jelenleg demokrata párti elnökjelölt-aspiráns ukrajnai ügyleteinek feltárása érdekében, jegyezte meg Frank Tibor, tekintettel arra, hogy az elnöknek nincsen arra joga, hogy kvázi kiadja az amerikai ügyeket és más országok vezetőinek a kezébe tegye le.

Arról azonban egyelőre nem tudni, hogy az említett július 25-i beszélgetés, vagy annak átirata közkézen forogna-e, és hogy valamely médium birtokában lenne, miután

még nem került nyilvánosságra

– fogalmazott az egyetemi tanár, aki azt is megjegyezte az InfoRádiónak nyilatkozva: a nagy kérdés, hogyha nyilvánosságra kerülne, akkor egyáltalán igazolódna-e az, hogy egy hazaárulás szintű bűntény fogog fenn az amerikai elnök esetében. Mindemellett a vád alapja nincs még tisztázva, tette hozzá Frank Tibor.

Az tudható, hogy Joe Biden fia, Hunter Biden korábban csatlakozott az egyik, ha nem a legnagyobb magánkézben lévő ukrán olajtársaság igazgatótanácsához, ami azt a képzetet erősíti, hogy a Biden család,az ukrán érdekeket kiszolgálta – ismertette a szakértő. Ráadásul Biden alelnökként többször járt Ukrajnában, úgyhogy fölvetődhet a gyanú, hogy mdkét Biden, apa és fia tulajdonképpen az ukránok szolgálatában áll.

Frank Tibor végezetül megjegyezte: hogy a fentieket mennyire lehet igazolni, valamint azt, hogy a Biden család ukrán kapcsolatai mennyiben veszélyeztetik az Egyesült Államokat és annak érdekeit, az egy külön kérdés, amit

nagyon alaposan és gondosan tisztáznia kell a kongresszus mindkét házának,

ahhoz, hogy egy ilyen eljárás elindulhasson a hazaárulás zászlaja alatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Tisza-kormány: apad a Tisza a Medián szerint, Magyar Péter átírná a mentelmi szabályokat

Tisza-kormány: apad a Tisza a Medián szerint, Magyar Péter átírná a mentelmi szabályokat

Az Európai Bizottság javasolja a Magyarországnak még befagyasztva tartott 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás felszabadítását – jelentette be Ursula von der Leyen, hozzátéve, hogy ezzel a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek is visszatérhetnek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. Eközben tovább éleződik az ügyészség körüli konfliktus: hatóság félrevezetése, hamis vád és bűnpártolás minősített esete miatt tett feljelentést az aranykonvojügyben az ukrán pénzszállítókat képviselő ügyvédi iroda, miután Magyar Péter éjjel kommentekben üzent a Legfőbb Ügyészségnek. A magyar miniszterelnök bejelentette, hogy kezdeményezi az országgyűlési képviselők mentelmi jogának teljes eltörlését a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén. A Medián friss felmérése szerint a biztos szavazók körében 4 százalékponttal csökkent a Tisza Párt támogatottsága a nyár közepe óta, a Fideszé pedig ugyanennyivel nőtt, a kormánypárt azonban így is 64–27 arányban vezet. Lannert Judit bejelentette, hogy év végére elkészül az új oktatási stratégia, és két lépcsőben indul a nevelést segítő, valamint a technikai dolgozók bérrendezése. A szerdai kormányzati fejleményekről percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×