Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: Pixabay

Több mint kétezer embert "segítettek a halálba" tavaly Belgiumban

Kiderült, kik és hányan választották a kegyes halált. A legtöbb esetben az érintett otthonában került sor a beavatkozásra.

Több mint kétezer embert "segítettek a halálba" tavaly Belgiumban, ami nagyjából kétszázalékos emelkedést jelent a 2017-es számokhoz képest - jelentette a helyi sajtó kedden.

A hivatalos adatok szerint 2357-en választották a "kegyes halált" 2018-ban, legnagyobb részben 60 és 89 év közöttiek, és valamivel több nő, mint férfi. A legtöbb esetben az érintett otthonában került sor a beavatkozásra. Az összes haláleset mintegy két százalékáról van szó.

Az eutanáziát igénybe vevők túlnyomó többsége rákban vagy egyszerre több súlyos betegségben szenvedett, illetve olyan állapotban volt, hogy a javulásra már semmi esély nem mutatkozott,

és az orvosok szerint a természetes halál is hamar bekövetkezett volna.

A legnagyobb csoportot a gyógyíthatatlan, végstádiumú rákbetegek, valamint a súlyos idegrendszeri, szív- és légzőszervi betegségekben szenvedők alkották.

  • Tavaly egyetlen kiskorút sem "segítettek a halálba". Az érintettek 67,1 százaléka 70 évesnél idősebb volt.
  • Az esetek kevesebb mint 1 százalékában volt a beteg öntudatlan, ők előzetes nyilatkozatot tettek az eutanáziáról.

A világon elsőként Hollandiában legalizálták az eutanáziát 2002-ben, végrehajtását azonban szigorú szabályokhoz kötik ott és a később hasonlóan eljáró Belgiumban is.

Az önkéntes halált azoknak engedélyezhetik, akik állandó, szinte elviselhetetlen, kevéssé csillapítható fájdalommal járó, gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, és az eutanáziát még teljesen tiszta tudatállapotban, cselekvőképesen kérelmezik írásban, ismételten.

Címlapról ajánljuk
Teheránt lövi az izraeli hadsereg

Teheránt lövi az izraeli hadsereg

Az izraeli védelmi miniszter bejelentette, hogy az izraeli hadsereg csapásokat hajt végre a Irán ellen. Teheránban robbanások hallatszanak és többfelé füst száll.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Fontos  fordulat fenyegeti a forintot – Itt az erősödés vége?

Fontos fordulat fenyegeti a forintot – Itt az erősödés vége?

Hosszú idő után a dollár erősödéséről szólt a február a nemzetközi devizapiacon, ez pedig a forint lendületét is megfékezte valamelyest, bár a magyar fizetőeszköz így is tovább menetelt. Hiába várják a befektetők egyre inkább az áprilisi parlamenti választásokat, látható, hogy a nemzetközi hangulat változása még keresztbe tud tenni a magyar devizának. Azért voltak olyan egyedi sztorik, melyek mentén még ebben a helyzetben is jelentősen erősödni tudott néhány deviza az amerikai fizetőeszközzel szemben. A folytatás egyelőre kérdéses, amennyiben a globális kockázatvállalás javulna, akkor visszaállhat az elmúlt bő egy év trendje, ami a forinton is segíthet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×