Infostart.hu
eur:
375.01
usd:
317.66
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Közlekedési dugó egy kereszteződésben Kairó belvárosában 2018. november 28-án. Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint négy év után először ismét emelkedett a szén-dioxid-kibocsátás globális mértéke. Az elmúlt évben 53,5 gigatonnányi szén-dioxid-kibocsátást mértek, ami 0,7 gigatonnányival több, mint a 2016-os adat.
Nyitókép: MTI/EPA

Újra utat törtek Egyiptomban az autoriter intézkedések

A 8 évvel ezelőtti egyiptomi forradalom kitörése óta újra autoriter rendszer működik az országban – nyilatkozta az InfoRádiónak Wagner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója.

Az arab tavasznak az egyiptomi szakasza ugyanannak a forradalmi hullámnak volt a része, amely Tunéziában indult el – hangsúlyozta Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója. Wagner Péter emlékeztetett: 8 évvel ezelőtt a helyi lakosság tiltakozott, elsősorban a fővárosban százezeren vonultak utcára a Mubarak-rezsim ellen. Mint mondta: az eseményekhez a gazdasági növekedés, a társadalmi mobilitás hiánya, a politikai jogok korlátozása, illetve a fiatalok életének kilátástalansága vezetett.

A szakértő felidézte, hogy a hadsereg engedett a tüntetőknek, és Hoszni Mubarak távozott, majd ezt követően demokratikus választásokat tartottak.

Viszont azóta Egyiptomban visszarendeződés történt, ismét autoriter intézkedéseket vezettek be, amik nem kedveznek a politikai véleménynyilvánításnak.

A nagy remény és várakozás után mégsem történt meg a demokratikus fordulat az arab világban. Líbiában, Szíriában és Jemenben is polgárháború zajlik – emelte ki a szakértő.

A kutató hozzátette: nem biztos, hogy az arab kultúra alkalmas arra, hogy ezekben az országokban demokráciák működjenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×