Infostart.hu
eur:
386.77
usd:
328.38
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Szijjártó Péter: Magyarországnak erős Európára van szüksége

Ha van ország, amelynek szüksége van erős Európára, az mindenképpen Magyarország - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A politikus előadást tartott a Bonni Egyetemen, és kifejtette: Magyarország Európa közepén van, nyitott a gazdasága, és tudja, hogy ha konfliktus volt a Nyugat és a Kelet, között, abból mindig vesztesen került ki.

Ezért Magyarország erős Európát akar, de mivel a kontinens történelmi kihívások előtt áll, természetes, hogy vita van a jövőjéről, arról, miként lehet elérni az erős Európát - mutatott rá.

Közölte: nem jó, hogy aki ebben a vitában eltér a mainstreamtől, azt azonnal európaiatlannak bélyegzik.

A külügyminiszter úgy vélte, vannak, akik az egyesült európai államok koncepció jegyében gyenge tagállamokat szeretnének, de gyenge országokkal nehéz megvalósítani az erős integrációt.

Magyarország álláspontja szerint erős tagállamokra van szükség - mondta.

Szijjártó Péter a kihívások között említette a migrációt. Azt mondta, a migráció növelte a terrorveszélyt Európában, mert ha százezreket engednek be mindenfajta ellenőrzés nélkül a kontinensre, lehetnek olyan terroristák, akik kihasználják ezt a lehetőséget. Hozzátette: ezért biztonsági kérdés is a migráció.

Úgy vélte, minden országnak lehetőséget kell adni, hogy a demográfiai kihívásokra saját válaszokat adjon, és az nem feltétlenül a migráció.

Megjegyezte: a határvédelem szuverenitási kérdés is, és a schengeni szerződés is előírja a külső európai határok védelmének kötelezettségét.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy Európának vissza kell találnia keresztény gyökereihez, és elfogadhatatlan, hogy Nyugat-Európában van olyan hely, ahol eltávolítanak keresztény szimbólumokat.

Tisztességes vitára van szükség a többéves európai költségvetési keretről.

Az uniós források nem a nyugat-európai országok nagylelkűségétől függnek, jogunk van ezekhez a forrásokhoz - közölte.

Szijjártó Péter szerint fontos, hogy a jelentős európai kérdésekről az emberek kifejezhessék a véleményüket a jövő évi európai parlamenti választáson.

Azt is lényegesnek nevezte, hogy nagy hangsúlyt helyezzenek az EU bővítésére.

Minél nagyobb az EU, annál erősebb - jelentette ki. Hozzáfűzte: Magyarország tudja, milyen amikor béke van a Nyugat-Balkánon, és milyen, amikor instabilitás.

Egy hallgatói kérdésre a külügyminiszter felidézte: néhány éve ezrek lépték át illegálisan a határt, és nem érthető, mi jogosíthatta volna fel őket erre.

Minden együttműködést elutasítottak a hatóságokkal, nyilvános tereket foglaltak el - emlékeztetett.

Azt is mondta, hogy Magyarország nem ítél el egy országot, amiért multikulturális társadalmat épít, de más országnak sem szabad elítélnie Magyarországot, amiért más utat követ.

Szuverenitási kérdés, hogy mi dönthessük el, kikkel szeretnénk együtt élni - vélekedett.

Az előadás végén több hallgató azt skandálta, hogy szívesen látják a menekülteket.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×