Infostart.hu
eur:
376.16
usd:
318.99
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Japán milliárdos utazhat az űrbe

Mezava Juszaku japán milliárdos a SpaceX 2023-ra tervezett Hold körüli utazásának első magán ügyfele - jelentette be az amerikai űripari vállalkozás Los Angelesben.

A 42 éves Mezava a tervek szerint a még fejlesztés alatt álló Big Falcon Rocket (BRF) nevű rakétával tesz majd egy fordulót égi kísérőnk körül, amelyet mintegy 200 kilométerre fog megközelíteni.

"Ez életem álma. Gyerekkoromtól fogva szerettem a Holdat"

- mondta a Zozo nevű internetes divatcég vezetője. Mezava, aki egykor egy punkzenekar dobosa volt, ugyanakkor bejelentette, nem egyedül akar útra kelni a várhatóan egy hetes repülésre, hanem hat-nyolc művészt is vinne magával, hogy a Föld és a Hold látványától ihletet kapjanak egy új alkotáshoz.

Elon Musk, a cég alapítója azt nem árulta el, hogy mennyibe kerül az út, csak annyit mondott, hogy Mezava rengeteg pénzt fizet, amit a BRF fejlesztésére fordítanak. Hozzáfűzte: Mezava bátorságot, eltökéltséget és kalandvágyat mutatott, amikor önként jelentkezett.

Mindeddig összesen 24 ember járt a Holdnál, és az utolsó, 1972-es NASA-misszió, az Apollo-17 óta senki sem utazott oda.

A SpaceX 2017 elején bejelentette, hogy 2018-ban két utast visz Hold-körüli utazásra Falcon Heavy rakétájával, erre a turistaútra azonban nem került sor.

A minden korábbi rakétánál nagyobb teljesítményű BFR a tervek szerint egyesíti magában a rakétát és az űrhajót.

Címlapról ajánljuk
Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól
Mentőkötél?

Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól

Az eddigi értesülések szerint sikeres volt a német kancellár kétnapos kínai látogatása. A tavaly májusban hivatalba lépett Friedrich Merz számára jóval több volt a bemutatkozásnál, a cél a partneri viszony helyreállítása volt. A kínai házigazdák a nyilatkozatok szerint szívélyesnek tűntek – és nagyobb volumenű megállapodásokat is belengettek.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Kétéves csúcsot döntött a forint a zlotyval szemben, ami arra utal, hogy a régiós devizákkal szemben is képes erőt mutatni a hazai fizetőeszköz. Szerdán a forintnak – és általában feltörekvő piaci devizáknak – a megnőtt kockázatvállalási kedv is kedvezett, délutánra azonban ennek ellenére azt láthatjuk, hogy gyengül az árfolyam a két fő devizapárban. Közben megérkeztek az USA-ból az adatok a munkanélküli-segély kérelmekről, amik a munkaerőpiac stabilizálódásáról árulkodnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×