Infostart.hu
eur:
379.43
usd:
321.84
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd

Budapestre jött az utolsó vonat

Végleg bezárták a belgrádi főpályaudvart, múzeum lesz a 134 éves műemléki épületből.

Az utolsó vonat szombaton 21 óra 45 perckor indult el Belgrád központjából, a Belgrád-Budapest nemzetközi járatot több tucatnyian búcsúztatták. A szerb főváros központi pályaudvarán eddig naponta mintegy kétszáz személy- és teherszállító vonat fordult meg,

a 16 nemzetközi, 56 helyközi és 90 helyi járat ezentúl a Prokop nevű külvárosi állomásról indul útnak, és itt lesz a végállomása is.

A központi pályaudvar felszámolása során a Száva partján futó síneket felszedik, melléképületeket is lebontják, a helyükön pedig a néhány éve elindított, Belgrád a vízen elnevezésű projekt objektumait húzzák fel.

A főpályaudvar bezárása ellen több szervezet is tiltakozott az utóbbi időben. Zorana Mihajlovic közlekedési miniszter azonban azzal érvelt, hogy a vasútállomás kihelyezéséről már az 1970-es években is szó volt, az előkészületek pedig tíz éve kezdődtek meg, illetve akkor kezdték építeni a mostantól használt külvárosi pályaudvart is, így a központi pályaudvar bezárása senkit nem érhetett meglepetésként.

A tiltakozók szerint viszont egyrészt nem elfogadható, hogy egy majdnem kétszáz éves épületet egy sokkal kisebb, és egyáltalán nem impozáns állomásépületre cserélnek, másrészt a legnagyobb európai városokban is a központban van a fő vasútállomás, nem pedig a város egy félreeső részén, hiszen így a turistáknak is nehezebb lesz eljutniuk a városközpontba vagy a szállodájukba.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×