Infostart.hu
eur:
379.71
usd:
322.15
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Újabb offenzívát indítottak az Iszlám Állam ellen

Előrenyomultak az amerikai és francia támogatással bíró kurd-arab koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) harcosai az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyik utolsó enklávéjában a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban - jelentette vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.

Az Iszlám Állam még három várost tart ellenőrzése alatt az Eufrátesz folyó mentén fekvő deir-ez-zóri zárványban, amelyet a part baloldaláról a szíriai kormányerők, jobb oldaláról pedig az SDF zár körbe. A dzsihadista enklávéban több más falu mellett három jelentősebb települést birtokol a terrorszervezet, ezek asz-Szúsza, al-Hadzsín és as-Saafa.

Az Egyesült Államok támogatásával bíró SDF május elején indította meg a terület megtisztítását célzó műveletek végső fázisát.

Az OSDH közölte: heves harcok zajlanak al-Hadzsín és Báguz települések közelében. A kurd-arab ernyőszervezetet támadását amerikai és francia légicsapások előzték meg, jelenlegi offenzívájukat pedig az amerikaiak és franciák tüzérségi támogatása mellett folytatják - közölte Ráma Abder-Rahmán, az OSDH vezetője.

Abder-Rahmán megjegyezte, a terrorellenes nagykoalíció harcosai az előző nap elfoglaltak egy dombot, amely Hadzsínére tekint, utalva arra, hogy ez megkönnyebbíti a tüzérségi támogatásnyújtást.

Az OSDH igazgatója tudatta azt is, hogy az offenzívát az közelben fekvő iraki határ mellett állomásozó iraki fegyveres erőkkel egyeztetve folytatják. Az iraki erők arra ügyelnek, hogy a dzsihadisták ne tudjanak Irak területére menekülni.

Bár az Iszlám Állam által korábban uralt iraki és szíriai területeket magában foglaló "kalifátus" gyakorlatilag megszűnt, a szélsőségesek még ellenőrzésük alatt tartanak főként lakatlan sivatagi területeket Szíria délnyugati és keleti, illetve Irak északi részén, valamint egy sávban a környékbeli Havídzsa város közelében. Megfigyelők szerint a dzsihadisták innen kiindulva rendszeresen hajtanak végre támadásokat az északi mellett az ország nyugati részén is.

Az OSDH adatai szerint az IÁ Szíria mintegy 3 százalékát tartja még ellenőrzése alatt.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×