Infostart.hu
eur:
387
usd:
328.61
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Súlyos bírálat Magyarországnak

Súlyosan bírálják a magyarországi jogállamisági helyzetet az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő különjelentés tervezetében, amelyet csütörtök reggel ismertettek a testület brüsszeli ülésén.

A Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő által bemutatott tervezet szerint Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, ezért

indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása.

A képviselő egyebek mellett kitért arra, hogy Magyarországon korlátozták az alkotmánybíróság hatáskörét, csorbították a bírói függetlenséget, valamint romlott a sajtó- és a szólásszabadság helyzete is, és támadást indítottak a civil társadalom ellen.

Kiemelte, nem a menedékkérőkről van szó, hanem arról, hogy a magyarok alapjogai hogyan érvényesülnek, az állam miként bánik a polgáraival, s ezt látva az EU-nak kötelessége cselekedni. "A figyelmeztetések ideje lejárt" - fogalmazott.

Roberta Metsola néppárti árnyékelőadó hangsúlyozta: nem Magyarországot akarják támadni, és nem lenne szabad, hogy ebből bárki politikai tőkét akarjon kovácsolni, ugyanakkor több olyan pont is van a dokumentumban, amely nem a jogállamiság kérdésével függ össze, ezeket nem kellene belekeverni ebbe az ügybe.

A szociáldemokrata Ana Gomes úgy vélekedett, hogy "átfogó és világos" a jelentés, melyből jól látszik, hogy a magyar helyzet aggasztó és sokat romlott az elmúlt években, az országban "súlyosan sérülnek" az emberi jogok, a jogállamiságot pedig "rendszerszintű veszély fenyegeti".

A képviselő érintette többek között a kisebbségi jogokat, a gyülekezési jogot, az egyetemi szabadságot, a korrupciót és a menedékkérők jogait.

Ezzel szemben Marek Jurek, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakció politikusa szerint alaptalan vádak érik a magyar kormányt. Mint közölte, "minden országnak joga van védenie a szuverenitását", Magyarországot pedig "csak a kulturális különbségek miatt támadják".

Erre reagálva Sophia in 't Veld liberális képviselő kijelentette, hogy a kulturális különbségeket valóban tiszteletben kell tartani, ugyanakkor az EU-ban vannak bizonyos általános alapelvek, amelyeket ugyancsak. Aláhúzta, hogy a magyar kormány "undorító gyűlöletkampányt" folytat, Orbán Viktor miniszterelnök az EU integritását veszélyezteti, az országot pedig ma fel sem vennék az unióba.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő azon véleményének adott hangot, hogy

"azért szapulják Magyarországot, mert nem áll be a sorba, hanem kiáll a migránsok kötelező betelepítése ellen".

Hozzátette, a tényszerűség teljesen hiányzik a diskurzusból, az eljárás pedig "előre megkomponált koncepciós pernek néz ki", ahol előre eldöntött politikai döntés születik.

Ujhelyi István szocialista képviselő elmondta, "elképesztően szégyelli magát és sajnálja, hogy Magyarországot ilyen helyzetbe hozta a magyar politika itt, az európai közösségünk, az európai szövetségeseink előtt".

Morvai Krisztina a függetlenek soraiból arról beszélt, hogy Magyarországot összekovácsolták a támadások, nemzeti egység jött létre az "arcátlansággal" szemben. Leszögezte: az országgyűlési választási eredmény tanúsága szerint "a hatalmas túlerővel szemben sikerült legyőzni az EU akaratát és a Soros-csapatokat".

A képviselők május 15-ig nyújthatnak be módosító javaslatokat a jelentéstervezethez, amelyhez az EP alkotmányügyi, kulturális és oktatási, költségvetés-ellenőrzési és nőjogi szakbizottsága is csatolni fogja a véleményét.

A várhatóan júniusban szavazásra bocsátandó jelentés ősszel kerül majd az Európai Parlament plenáris ülése elé,

mely adott esetben ennek alapján kezdeményezheti az atomfegyverként is emlegetett eljárás megindítását Magyarországgal szemben a jogállamisági elvek megsértése miatt.

A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely - az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség, amit az elemzők szinte kizártnak tartanak.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×