Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Putyin szerint most az kell, ami a szerelemben is

Oroszország nem akarja, hogy bevonják egy újabb fegyverkezési versenybe, egyúttal arra fog törekedni, hogy minden vitás kérdést politikai és diplomáciai eszközökkel oldjon meg más országokkal, a saját érdekeinek biztosítása mellett - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Moszkvában fogadta az elnökválasztási ellenfeleit.

Putyin közölte, hogy Oroszország továbbra is kellő figyelmet fordít majd védelmi képességeinek erősítésére, de fegyverkezési verseny helyett konstruktív kapcsolatokra törekszik a világ országaival. Elmondta, hogy az orosz katonai kiadások a tervek szerint csökkenni fognak 2018-ban és 2019-ben, mert Moszkva a legújabb fegyverrendszerek kifejlesztésének alapvető kiadásait már az előző években fedezte.

Az orosz elnök szerint elegendő anyagi eszköz áll rendelkezésre ahhoz, hogy néhány folyamatban lévő katonai fejlesztést a "logikai befejezés" állapotába juttassanak, és hogy folytassanak néhány olyan projektet, amelyekről még nem beszélt. Szavai szerint Moszkva kölcsönösen elfogadható alapon, egymást és egymás nemzeti érdekeit tiszteletben tartva fogja alakítani viszonyát más országokkal.

"Természetesen nem minden csak tőlünk függ, ehhez az kell, hogy mint a szerelemben, mindkét fél érdekelt legyen, különben nem sikerül semmiféle szerelem" - mondta.

Putyin azt javasolta volt választási ellenfeleinek, hogy kezdjenek párbeszédet erőfeszítéseiknek az ország érdekében való egyesítése érdekében, felhasználva a kampány során felmerült pozitív elképzeléseket.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×