Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Visszatérnek a turisták az Eiffel-toronyra

A 2015. novemberi terrortámadás okozta súlyos visszaesés után tavaly ismét nőtt a francia főváros egyik fő attrakciójának, az Eiffel-toronynak a látogatottsága, de még nem érte el korábbi szintjét.

Az adatok szerint

2017-ban 6,2 millió látogató kereste fel a tornyot,

ami 5,6 százalékos növekedést jelent 2016-hoz képest. A látogatók száma ugyanakkor még mindig jelentősen elmaradt a 2014-es rekordévtől, amikor 7 millió 97 ezer látogató gyönyörködött Párizs látképében az Eiffel kilátóiról.

A 2015. november 13-i merényletsorozat miatt a látogatószám abban az évben megrekedt 6,9 milliónál, 2016-ban pedig 5,88 millióra csökkent.

Az Eiffel-tornyot összesen több mint 300 millióan keresték fel 1889-es átadása óta, ezt a küszöböt tavaly szeptemberben lépték át.

Címlapról ajánljuk

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Gettóból is nőhetnek ki startupok? Ennyit számít az innovációban, hogy milyen a környék

Gettóból is nőhetnek ki startupok? Ennyit számít az innovációban, hogy milyen a környék

Luisa Gagliardi, a Bocconi Egyetem menedzsment és technológia tanszékének docense azt vizsgálja, hogyan alakítja a földrajz a gazdasági esélyeket – a startupok növekedésétől a városrészek átalakulásán át egészen a munkaerőpiaci egyenlőtlenségekig. Londoni adatokra épülő kutatásai szerint a startupok megjelenése nemcsak innovációt hozhat egy negyedbe, hanem a dzsentrifikáció felgyorsulásával és lakhatási feszültségekkel is együtt járhat, különösen ott, ahol sok a bérlő, és alacsonyabbról indulnak az árak. Közben a munkaszervezés is átrendeződik, a távmunka és a hibrid működés ma már alapelvárás a munkavállalók részéről, de kérdés, hogy ez közelebb visz-e a nők munkaerőpiaci felzárkózásához, vagy épp új formában konzerválja a különbségeket. A szakembert a Budapesti Corvinus Egyetemen rendezett GeoInno2026 konferencián többek között arról kérdeztük, hogyan fonódik össze innováció és lakhatás, mit tehet egy kerület, hogy a befektetők számára vonzóbbá váljon, és hogy a távmunka hogyan eredményezhet karrierhátrányt és alacsonyabb keresetet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×