Infostart.hu
eur:
379.42
usd:
322.37
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Titkos akták kerültek el a Tienanmen téri vérengzésről

A Tienanmen téri mészárlásnak legalább tízezer halottja volt egy brit archív dokumentum szerint, amelyet most hoztak nyilvánosságra, és amely rémálomba illő beszámolót ad arról, hogy taposta el a kínai hadsereg 1989-ben a demokráciát követelő tüntetőket.

 "A legszerényebb becslés szerint minimum 10 ezren haltak meg"

- írta akkor Nagy-Britannia pekingi nagykövete, Alan Donald Londonba küldött titkos táviratában. A Brit Nemzeti Levéltárban őrzött, a történtek után 28 évvel nyilvánosságra hozott dokumentumba az AFP francia hírügynökség is betekinthetett.

Az 1989. június 5-én, a mészárlás után egy nappal keltezett becslés csaknem tízszer akkora, mint az akkoriban elfogadott adatok, amelyek szerint több száz és több mint ezer között lehetett az áldozatok száma.

Jean-Pierre Cabestan francia Kína-szakértő szerint azonban hiteles a brit nagykövet által közölt szám. Emlékeztetett, hogy az Egyesült Államokban az utóbbi években a titkosítás alól feloldott dokumentumok szinten hasonló nagyságrendről számolnak be. "Ez két független forrás, amely ugyanazt mondja".

A brit nagykövet által említett szám "nem annyira meglepő, tekintve, hogy mennyien voltak Pekingben, és milyen sok embert mozgósítottak a kínai kormány ellen" - hangsúlyozta Cabestan, a hongkongi Baptista Egyetem Kína-szakértője, aki a megtorlást követő napokban Pekingben volt.

Alan Donald jelentése megdöbbentő tanúvallomást tartalmaz a június 4-re virradóra elszabadult erőszakról, amikor a hadsereg behatolt a fővárosba, hogy véget vessen a kommunista hatalom jelképének számító, hatalmas Mennyei béke terén hét héten át tartó tüntetéseknek.

Előrehaladás közben a "27. hadsereg csapatszállító páncélos járművei tüzet nyitottak a tömegre (...), mielőtt átgázoltak volna rajta" - írta a nagykövet, egy titkos forrásra hivatkozva, aki "egy közeli baráttól, az államtanács egyik jelenlegi tagjától" kapta az értesülést.

Amikor a katonák megérkeztek a térre, "a diákok azt hitték, hogy még egy órájuk van távozni, de a páncélosok öt perc múlva rájuk támadtak" - írta Alan Donald. A tüntetőket "darabokra szaggatták" a jelentés szerint.

A kínai vezetés, amely tabuként kezeli az adott időszakot, 1989. június végén közölte, hogy "az ellenforradalmár zavargások" megtorlása során 200 civil és a rendvédelmi erők "több tucatnyi" tagja halt meg.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Ukrán ellentámadásról pletykálnak, lépett Kijev ellen Magyarország szomszédja - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Ukrán ellentámadásról pletykálnak, lépett Kijev ellen Magyarország szomszédja - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×