Infostart.hu
eur:
375.07
usd:
317.35
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina

Feladták a tengeralattjáró legénységének megmentését

Az argentin haditengerészet befejezi a két hete eltűnt tengeralattjáró legénységének kimentésére tett kísérleteket - jelentette be csütörtökön Buenos Airesben egy szóvivő.

A San Juan nevű járműről utoljára november 15-én érkezett hír. Szakértők azt mondták, hogy egy hétre, legfeljebb tíz napra van készletük levegőből. A 44 fős személyzet túléléséhez fűzött reményeket nagyrészt szertefoszlatták azok a jelentések, melyek szerint víz alatti robbanást észleltek abban a térségben, ahonnan utoljára jelentkeztek be.

Több mint kétszer annyi nap telt el, mint amennyi alatt reményt lehetett fűzni a tengerészek megmentéséhez - mondta a szóvivő.

Közölte ugyanakkor, hogy folytatják a tengeralattjáró felkutatását célzó műveletet, amelyhez külföldi segítséget is igénybe vesznek.

A San Juan eltűnése előtt a kapitány az egyik akkumulátorkamrában keletkezett elektromos problémáról számolt be, és ezt követően kapott parancsot arra, hogy térjen vissza a fővárostól 400 kilométerre délre lévő Mar del Plata-i támaszpontjára. Korábbi közlések szerint a hadihajó november 13-án indult vissza az ország legdélebbi csücskéből, Ushuaia kikötőjéből.

A haderőnem szóvivője, Enrique Balbi hétfőn újságíróknak elárulta: a kapitány akkor arról számolt be, hogy víz ömlött be a hajó légszívóján keresztül, miközben éppen zajlott az akkumulátorok töltése. A víz a szellőztetőrendszeren keresztül folyt be a hajóorrba, az ott lévő egyik akkumulátorrekeszbe, ahol a csatlakozókon rövidzárlatot és tüzet okozott, de azt eloltották. Hogy később mi történt, azt még nem tudni.

A szóvivő közölte, hogy közel másfélmillió négyzetmérföld óceánfeneket kutattak át radarral, de nem találták nyomát a tengeralattjárónak. A sikertelen mentésben 28 hajó, kilenc repülőgép és 4 ezer ember vett részt 18 országból.

Címlapról ajánljuk
Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×