Infostart.hu
eur:
376.95
usd:
318.84
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Meglepő, ki állt a francia terrortámadást tervező csoport élén

Egy Boszniában született, horvát származású 27 éves svájci állampolgár állt annak a csoportnak az élén, amelynek nyolc tagja ellen eljárás indult Franciaországban az általuk tervezett merénylet miatt - írta vasárnap a Le Journal du Dimanche (JDD) című francia hetilap.

A Franciaországban és Svájcban kedden őrizetbe vett tíz gyanúsított közül nyolc ellen indult eljárás szombaton terrorista összeesküvés vádjával, heten előzetes letartóztatásba kerültek, nyolcadik társukat rendőri felügyelet alá helyezték. A csoport tagjai a Telegram titkosított hálózaton váltottak egymással nagyon erőszakos üzeneteket, és a következő hónapokban akartak Franciaországban merényletet végrehajtani, de a célpontokat egyelőre nem határozták meg, s fegyvereket sem találtak a nyomozók az otthonaikban tartott házkutatások során.

Rendőrségi források szerint a 18 és 65 év közötti gyanúsítottak "időzített bombák" voltak, hárman közülük az Iszlám Állam dzsihadista szervezet támogatói, és egyértelműen beismerték, hogy merényletet akartak Franciaországban elkövetni automata fegyverrel, késsel, gázolással vagy házilag készített robbanószerkezettel. A rendőrök szerint "minden lehetőséget számba vettek".

A tíz gyanúsított között van egy 27 éves svájci állampolgár, aki "önjelölt imámként" fanatizálta a többieket.

A magát Abd'al Muhaymin Al-Bosnie-nak nevező "imám" eredeti neve Milutin Jakovljevic. A jugoszláviai háború idején Boszniában született férfi hároméves korában öccsével és anyjával Svájcba menekült. Lausanne-ban élt kolumbiai barátnőjével, akit a hét elején szintén őrizetbe vettek, ellene is eljárás indult, de ő szombat óta szabadon védekezhet. A férfi 2014-ben radikalizálódott, de nem járt a helyi mecsetbe, a Telegramon küldött üzeneteivel hívta fel magára több ország titkosszolgálatainak a figyelmét.

Két évvel ezelőtt kapcsolatban állt egy 13 éves fiúval a Párizshoz közeli Vitry-sur-Seine-ben, akit azért ítéltek el, mert késes terrortámadásra készült. Svájcban egy olyan, hozzá hasonlóan balkáni szármású svájci állampolgárral váltott üzeneteket, aki elutazott a szíriai-iraki területekre. Szorosabb kapcsolatokat azonban egy Párizshoz közeli radikális csoporttal alakított ki, amelynek a dél-franciaországi Mentonban is voltak tagjai, köztük egy 65 éves volt katona és két, radikalizálódás miatt megfigyelt testvérpár. A legfiatalabbakat több mint két éve megfigyelés alatt tartották, miután 2015-ben megpróbáltak Szíriába utazni. A 65 éves Dunkerquois-i veterán Frédéric "Yasine" Renet 2016 óta állt megfigyelés alatt militarizálódása miatt. A két testvérpár közül Benjamin és Jordan Lanvin az interneten szervezett gyűjtést letartóztatott dzsihadisták megsegítésére, míg Yannis és Sofiane Ziari Nyugat-ellenes nézeteket hirdettek, és gimnáziumukban nyíltan szólítottak fel erőszakra - idézte rendőrségi forrásait a lap.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×