Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.86
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Új világrend alakul

Új világrend alakul

Európa jelenleg azért képtelen sok kihívásra reagálni, mert ötszáz év után először most nem hozzá viszonyulnak, hanem neki kell ezt tennie - hangzott el az iszlám és a nyugat kapcsolatával foglalkozó előadáson.

Gyökeresen új világrend kezd kialakulni, a nyugati országok ezért nem találják a megfelelő válaszokat a kihívásokra, a migrációs válságra, az iszlamisták akcióira – derült ki az Eötvös Csoport Az iszlám és a nyugati kultúra című rendezvényén. Jany János orientalista, jogtörténész szerint több száz éves viszonyrendszerek alakulnak át egyik napról a másikra.

„Valójában a történelem az elmúlt ötszáz évben arról szólt, hogy Európához kellett a többieknek viszonyulniuk.”

Ez most egy csapásra megváltozott, Európának kell viszonyulnia a változásokhoz, amire viszont precedens, történelmi hagyomány nincs, így egymástól merőben különböző, zsigeri válaszok születnek.

„Ugyanazt a hármasságot mutatja nagyjából az európai válaszcsoport, amit ötszáz évig a nem európaiak adta az európaiaknak. Van az orbáni rendszer teljes elutasítás felé menő válasza, van az Angela Merkel-féle abszolút befogadásos és a szintén Németországban megjelenő válasz, amelyet a liberális párt elnöke mondott, kiosztva a merkeli politikát: a menekülteket befogadni rendben van, de több millió migránst befogadni azt nincs rendben.”

A válaszoknak különböző okai lehetnek, hiszen míg Németországban és Franciaországban nem kellett viszonyulni az oda érkezőkhöz, Közép-Európában van történelmi tapasztalat: a mongoloktól a törökökön át a nácikig vagy az oroszokig folyamatosan.

Tüske László orientalista, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója sok más mellett arról beszélt, nincs egységes iszlám, mert az függ egyebek közt az országtól, a felekezetektől, a régiótól és a jogi iskoláktól.

„Az iszlámok - többesszámban abszolút jogos kifejezés, mert az Iráni Iszlám Köztársaság által vallott iszlám egészen más, mint az Iszlám Állam szerinti.”

Az előadók jelezték, a Korán a politikáról nem szól, éppen ezért a kalifátustól a parlamenti demokráciáig minden levezethető belőle, ez csak a muszlim jogtudósok ügyességén múlik. Hozzátették azonban, hogy a terroristák dzsihádja semmiképpen sem vezethető le az iszlámból vagy a Koránból, mert a háború folytatásának semmilyen feltétele, előírása nem teljesül a barbár cselekedetek végrehajtásakor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×