eur:
394.63
usd:
364.53
bux:
71150.53
2024. július 9. kedd Lukrécia

A megnyúlt arcok éjszakája Katalóniában

A katalán szeparatisták számára a kedd éjszaka a megnyúlt arcok éjszakája volt. Mélységesen csalódottak voltak azok a tízezrek, akik este a diadalív előtt összegyűltek, hogy élőben kövessék Carles Puigdemont parlamenti beszédét - írta az APA osztrák hírügynökség.

Katalónia elszakadáspárti (miniszter)elnöke kihirdette ugyan a függetlenséget, de érvényét azonnal fel is függesztette és tárgyalásokra szólított fel, hogy a következő hetekben párbeszéd jöjjön létre Madriddal.

Mi történt? Puigdemont hónapok óta arról biztosított mindenkit, hogy 48 órán belül kihirdeti a függetlenséget, amennyiben a népszavazáson a nagy többség a Spanyolországtól való elszakadásra voksol. Az "igenek" tábora (50 százalék alatti részvétel mellett) 90 százalékkal nyert ugyan, de időközben eltelt tíz nap, semmi sem történt, most pedig itt van a felfüggesztett függetlenségi nyilatkozat.

Az ok abban keresendő, hogy Puigdemont hatalmon lévő, több pártból álló szövetsége megosztott. Egyesek azonnali függetlenségi nyilatkozatot akartak. Ám egy jelentős gazdaságbarát rész Puigdemont Európai Katalán Demokrata Pártján (PDeCAT), de a szeparatista Katalán Köztársasági Baloldalon (ERC) belül is nem akarja az egyoldalú függetlenségi nyilatkozatot - világította meg a hátteret Oriol Barotmeus katalán politológus.

Miért ez az ellenállás? Számos vállalat fordított hátat az elmúlt hetekben Katalóniának. Attól tartanak, hogy az elszakadás hívei politikai álmaik szűklátókörű erőltetésével esetleg az egész országot gazdaságilag, politikailag és társadalmilag a mélybe rántják - mondta Bartomeus az APA-nak.

"Mély szakadék keletkezett a szeparatista szektorban és nem tudtak megegyezni" - vélekedett Miquel Molina, a legnagyobb katalán napilap, a La Vanguardia főszerkesztő-helyettese. Egészen az utolsó percig belső viták zajlottak, ami miatt Puigdemont a nagy izgalommal várt parlamenti beszédet egy órával későbbre halasztotta.

Nem világos, hogy mi fog történni ezután. Puigdemont bejelentette, hogy néhány héten belül döntést hoznak. Előtte meg akarják nézni, hogy Spanyolország miniszterelnöke leül-e a tárgyalóasztalhoz. Az elszakadáspárti szélsőbaloldali Népi Egység (CUP), amelytől Puigdemont parlamenti többsége függ, egy hónapot adott a miniszterelnöknek, hogy tisztázza a helyzetet és kihirdesse a függetlenséget, különben megvonja a parlamenti támogatást. Puigdemont támaszkodhatna a (spanyol baloldali) Podemos katalán változatára, a CSQP-re, de ennek a politikai formációnak a képviselői többségükben az egyoldalú függetlenségi nyilatkozat ellen vannak.

Puigdemontnak kicsi a mozgástere. "Az általa kívánt közvetítői tevékenységről, amelyet a nemzetközi közösség vagy az Európai Unió végezne, kénytelen lesz lemondani. Senki sem fog bevatkozni egy EU-tagállamban zajló, ennyire kényes konfliktusba" - vélekedett Miquel Molina.

További problémát jelent a madridi reagálás. A központi kormánynak reagálnia kell arra, hogy Puigdemont kihirdette a függetlenséget, ha azonnal fel is függesztette. "Rajoy (spanyol miniszterelnök) nem hagyhatja függőben az ügyet. Tekintettel a Katalónia függetlenségét ellenző választóira, erőt kell mutatnia. Spanyolországban két év múlva parlamenti választások lesznek. Sokan bírálnák azt is, ha leülne a tárgyalóasztalhoz Puigdemonttal, mert ezzel a gesztussal a katalán politikust a vele egyenlők sorába emelné" - fejtegette Oriol Bartomeus.

Miről tárgyalnának? Rajoy mindig világossá teszi, hogy lehet egymással beszélni, de nem Spanyolország egységéről. Ám Puigdemont csak a függetlenségről hajlandó beszélni. A kilátások sötétek.

Egyes szakértők azzal is számolnak, hogy Rajoy alkalmazza az alkotmány 155. cikkelyét, menesztheti a katalán kormányt és regionális választásokat kezdeményezhet. Ám a lépés aligha eredményezne megoldást. "A parlamenti helyek megoszlása a mostanihoz hasonló lenne. A katalán társadalom kettészakadt" - állapította meg Miquel Molina.

Címlapról ajánljuk
Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Német kormánypárti és konzervatív ellenzéki visszafogott derűláttással értékelték a francia nemzetgyűlési választások eredményét. Általános megítélés szerint az eredmény jó hír Európának, ugyanakkor Franciaország nehéz időszak előtt áll. Eltérő ugyanakkor Emmanuel Macron szerepének megítélése.

Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.09. kedd, 18:00
Kalas Vivien
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
Vegyes zárás az amerikai tőzsdéken

Vegyes zárás az amerikai tőzsdéken

Jelentősen alulteljesítő ma az egyébként vegyes európai hangulatban a magyar tőzsde, miután a kormányinfón ma bejelentették, hogy új különadókat vezet be a kormány. A bankszektorban nem változik a bankadó mértéke, de megemelik a tranzakciós illetéket és "devizaváltási illeték" néven egy teljesen új adót is kivetnek. "Az energiaszektorra és a multinacionális cégekre kivetett extraprofitadó – ide értve a kiskereskedelmi adót is – nem csökken" - derült ki a mai kormányinfón. A bejelentések hatására nem meglepő módon esik az OTP és a Mol árfolyama.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×