Infostart.hu
eur:
375.51
usd:
317.96
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

A török kormányfő főtanácsadója is puccsista lehet

Letartóztatták Binali Yildirim török miniszterelnök egyik főtanácsadóját szombaton azzal a gyanúval, hogy a száműzetésben élő és a tavalyi puccskísérlet kitervelésével vádolt Fethullah Gülen hitszónok mozgalmához tartozik - jelentette a török média.

Birol Erdem főtanácsadót és feleségét Ankarában tartóztatták le a fővárosi ügyész utasításra - írta a kormányhoz közel álló Anadolu hírügynökség. Erdem - aki 2011 és 2014 között igazságügyi miniszterhelyettes volt - az egyik legmagasabb rangú tisztségviselő, akit a tavaly július 15-ei hatalomátvételi kísérlet ügyében folyó tisztogatás keretében letartóztattak.

A Sabah című kormányközeli lap úgy tudja: Erdemet azzal gyanúsítják, hogy támogatta Gülenhez közel álló bírók előmenetelét. A Hürriyet című lap pedig úgy értesült, hogy az igazságszolgáltatás tavaly tanúként kihallgatta a Gülen támogatói elleni nyomozás során.

A sikertelen hatalomátvételi kísérlet óta csaknem 50 ezer embert tartóztattak le, és több mint 100 ezret elbocsátottak vagy felfüggesztettek a munkavégzés alól az országban. Főleg a rendvédelmi erők tagjairól, pedagógusokról és bírókról van szó.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×