Infostart.hu
eur:
375.09
usd:
317.45
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina

A pilóta hibája okozhatta a művészek halálát

A pilóta hibája miatt zuhanhatott le tavaly decemberben az Alekszandrov-együttes tagjait szállító repülőgép Szocsi közelében - ismertette szerdán a tragédia okait vizsgáló bizottság zárójelentését az orosz védelmi minisztérium.

"A vizsgálat megállapította, hogy a balesetet a repülőgép parancsnoka térbeli orientációjában (helyzetértékelésében) beállt zavar okozhatta, amely a repülőgép irányító berendezéseivel való hibás műveletekhez vezetett" - áll a tárca közleményében.

A Tu-154-es utasszállító katasztrófájában 92 ember vesztette életét.

A bizottság szerint nem sértették meg sem az utasok, sem pedig a 150 kilogrammnál súlyosabb rakományok elhelyezésére vonatkozó előírásokat. Nem állapítottak meg szabálysértést a gép Szocsiban történt üzemanyag-feltöltésével kapcsolatban, és nem találtak külső tényezők hatására utaló jeleket sem.

A bizottság munkájában a védelmi, a közlekedési, valamint az ipari és kereskedelmi tárca, az Államközi Légiközlekedési Bizottság és a Tupoljev repülőgépipari vállalat szakértői vettek részt.

A közlemény szerint "a szakértők gondosan elemeztek minden, a légi balesetet megelőző körülményt, valamint tanulmányozták a Tu-154-es repülésének műszaki paramétereit a felszállástól kezdve Szocsi repülőteréről".

Az orosz hadsereg művészegyüttesének tagjai egy szíriai orosz katonai bázison léptek volna fel. Tavaly decemberben Makszim Szokolov orosz közlekedési miniszter - még a bizottság felállítása előtt - úgy nyilatkozott, hogy a gép műszaki hiba miatt zuhant le.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×