Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Talán jobb is az Egyesült Államok nélkül folytatni a klímaharcot

Talán jobb is az Egyesült Államok nélkül folytatni a klímaharcot

Nem csatlakozott az amerikai elnök a G7-es csúcsértekezleten azon országokhoz, amelyek kijelentették, erősen elkötelezték magukat a párizsi klímaegyezmény mellett. Később Donald Trump Twitter-bejegyzésben közölte, hogy ezen a héten fog határozni az ügyben. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint Amerika épp azzal marad le a gazdasági versenyben, ha figyelmen kívül hagyja a klímapolitikát.

„Azon gondolkoznak az amerikaiak, hogy újratárgyalást kérnek, és ha mégis bent maradnának az egyezményben, akkor a vállalásaikat enyhíteni szeretnék” - mondta Ürge-Vorsatz Diána a CEU oktatója, a Nobel-békedíjas Éghajlat-változási Kormányközi Testület munkatársa.

Hozzátette: ha ilyen áron bent maradnak az egyezményben, lehet, hogy annyira felhígítják az egészet, vagy

annyira szeretnék az egészet blokkolni, hogy problémássá válhat az egész végrehajtása, ráadásul ezzel a morált is ronthatnák.

Elmondta: az már most is elég nyilvánvaló, hogy az a pénzösszeg, amit az Egyesült Államok megígért a fejlődő országok támogatására, valószínűleg eltűnt a költségvetésből – legalábbis az, ami az idei évre vonatkozik.

„Ezek pedig nagyon fontos elemei a Párizsi Egyezmény végrehajtásának” - hangsúlyozta a kutató.

„Pár hónappal ezelőtt még nagyon meg voltunk ijedve.

Attól tartottunk, hogy mivel annyira egyszerre, egymás mellett jelentett be minden lépést az Egyesült Államok és Kína – a két legnagyobb üvegházhatásúgáz-kibocsátó –, hogy ha az Egyesült Államok kilép, az nem indít-e be esetleg egy dominó-effektust” - közölte Ürge-Vorsatz Diána.

Hozzátette: most azonban úgy látszik, hogy nem ez történne. Sőt, inkább az látszik, hogy

Kína és esetleg India meglátnák – már meg is látták – azt a lehetőséget, hogy átvegyék az éghajlatváltozás elleni harc vezető szerepét. Felismerték azt, hogy ez nemcsak egy kényszer a gazdaság számára, de sokkal inkább üzleti lehetőség.

A Nobel-békedíjas Éghajlat-változási Kormányközi Testület munkatársa úgy látja, hogy beindult egy hatalmas energiaforradalom, ami már 21. századi technológiákat, és Big data alapú új gondolkodásmódot és műszaki megoldásokat hoz, míg az Egyesült Államok próbálja a gazdaságát visszatéríteni inkább a 19., legjobb esetben a 20. századi technológiákba.

Talán jobb is az Egyesült Államok nélkül folytatni a klímaharcot

„Azt is nagyon fontos látni, hogy a kibocsátások csökkentése nemcsak szövetségi úton történik, hanem nagyon nagy szerepe van ebben az egyes államoknak, a városoknak és a cégeknek. Ők pedig nagyon erősen elindultak a csökkentés irányába, mert meglátták ők is a gazdasági lehetőséget ebben. Ezért ők nem valószínű, hogy vissza fognak fordulni” - közölte az éghajlatkutató.

Ürge-Vorsatz Diána véleménye szerint azért természetesen nagy baj, ha szövetségi szinten az ezzel kapcsolatos szabályozásokat visszavonják, de ez még nem fogja teljesen tönkretenni azokat a folyamatokat, amik beindultak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 21:40
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×