Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Az ügyészség vizsgálja a 2009-es romániai elnökválasztást

Egy ismert publicista azt állítja, hogy az illetékes hatóságokon kívül más állami intézmények is beavatkoztak a 2009-es elnökválasztásba.

Dan Andronic két hete arról írt az Evenimentul Zilei hasábjain leleplezőnek szánt cikket, hogy 2009-ben az erőszakszervezetek vezetői döntő módon befolyásolták a választás kimenetelét.

Az elnökválasztás második fordulójában a hivatalban lévő Traian Basescu államfő úgy szerezte meg második ötéves mandátumát, hogy alig több mint fél százalékponttal, 70 ezer szavazattal múlta felül ellenfelét, Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnököt, miközben az érvénytelen szavazatok száma megközelítette a 140 ezret.

Címlapról ajánljuk

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×