Infostart.hu
eur:
379.07
usd:
321.41
bux:
129490.5
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Ünnepeltek a dzsihadisták a londoni merénylet hírére

Bár a londoni merénylet elkövetését tegnap még egyetlen szervezet sem vállalta magára, sokan az Iszlám Állam vagy más dzsihadista szervezet kezét látták a dologban. A szélsőségesek hívei ünnepléssel fogadták a híreket, míg mások együttérzésüket fejezték ki Londonnak.

A szerdai londoni merénylet hírére ünneplésbe kezdtek a közösségi média csatornákon és a sokáig titkosított kommunikációt biztosító Telegram csevegőprogramban a dzsihadisták hívei

Volt, aki „áldottnak” nevezte a támadást, mások azt mondták: a britek a szemet-szemért elv alapján most megfizettek, amiért a dzsihadisták elleni koalíció tagjai lettek.

Egy olyan montázst is közzétettek, amelyen robbanás rázza meg a brit parlamentet. „A földeteken vívott csatánk még csak most indul” – szólt az üzenet.

A Telegraph című brit lap ugyanakkor megjegyezte: hivatalos felelősségvállalás nem hangzott el az Iszlám Államtól, de ilyet egy támadást követő 24 órában nem is kell várni.

A támadó módszerei ugyanakkor arra utalnak, hogy rokonszenvezhet a dzsihadista szélsőségesekkel: másokhoz hasonlóan ő is autóval és késsel hajtotta végre akcióját.

Abu Mohamad Al-Adani, az Iszlám Állam egykori szóvivője, otthon elkövetett merényletekre szólította fel a dzsihadisták nyugati támogatóit. „Ha nem találsz pokolgépet vagy golyót, akkor találj egy hitetlen amerikait vagy franciát vagy a szövetségesüket. Törd be a fejét egy kővel vagy mészárold le egy késsel vagy üsd el az autóddal”- mondta.

A két évvel ezelőtti, párizsi merényletek után kiadott videón a dzsihadisták Nagy-Britanniát jelölték meg következő célpontként.

A francia fővárosban a Londonnal való szolidaritás jeleként lekapcsolták az Eiffel-torony világítását.

Donald Trump amerikai elnök telefonon beszélt a merénylet után Theresa May kormányfővel és „teljes együttműködést” ígért. Fracois Hollande francia elnök „szolidaritását és támogatását” fejezte ki, még azelőtt, hogy kiderült, hogy francia diákok is vannak a sebesültek között.

Merkel német kancellár pedig azt mondta, hazája „határozottan és eltökélten” a britekkel van a terroriumus minden fajtája elleni küzdelemben.

Az egy éve sokkoló támadást átélt Belgium szövetségi kormányfője Charles Michel részvétét fejezte ki a londoniaknak és Nagy-Britanniának.

Hasonló módon az orosz külügyi szóvivő is részvétét nyilvánította.

Orbán Viktor is kifejezte együttérzését, és hangsúlyozta a terrorizmus felszámolása melletti elkötelezettségét.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”
Értékelés

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×