Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Kiderült, ki volt a londoni merénylő

Kiderült, ki volt a londoni merénylő

Egyedül hajtotta végre a szerdai londoni terrorcselekményt a támadó – jelentette be Theresa May brit kormányfő.

Az elkövető Nagy-Britanniában született, és néhány évvel ezelőtt már a brit elhárítás, az MI5 látókörébe került.

A kormányfő szerint a lakosságot nem fenyegeti újabb azonnali támadás, és továbbra is a második legmagasabb terrorkészültségi szint marad érvényben.

A brit rendőrség több rajtaütés során összesen nyolc embert vett őrizetbe a szerdai merényletet követően.

A tettes három embert ölt meg a korábban közölt néggyel szemben: egy rendőrt késsel szurkált halálra a parlament előtt, és a Westminster hídon elütött gyalogosok közül kettő halt bele sérüléseibe, egy negyvenes évei közepén járó nő és egy ötvenes évei közepén járó férfi. A sérültek között 12 brit, négy korai, három francia gyerek, két román és görög, valamint egy-egy német, lengyel, ír, kínai, olasz és amerikai van. A támadásban három rendőr sérült meg, közülük kettő súlyosan. 

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×