Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Sokkoló bejelentés: megelőzhető lett volna a veronai buszbaleset

Sokkoló bejelentés: megelőzhető lett volna a veronai buszbaleset

Az olasz közlekedési balesetek áldozatait képviselő szövetség vezetője szerint is megelőzhető lett volna a veronai buszbaleset tragikus végkifejlete. A szervezet hiába jelezte az illetékeseknek, hogy nem elégséges a felüljáró pillérének védelme.

Megelőzhették volna a sítáborból Magyarországra tartó iskolások tragédiáját, és akkor most nem kellene tizenhat embert gyászolnunk – mondta a L'Arena című olasz lapnak Alberto Pallotti, a közúti balesetet szenvedetteket és hozzátartozóikat képviselő olasz nemzeti szövetség (AIFVS) elnöke a magyar diá­kok tragikus autóbusz-balesete kapcsán - idézi a Magyar Idők.

Az olasz érdekvédő kemény szavai sokkolták a közvéleményt, hiszen a veronai államügyészség még mindig nem tudta megállapítani a katasztrófa okát. A busz műszaki hibáját sem megerősíteni, sem kizárni nem tudták, így az emberi tényező került előtérbe. A sofőr vagy rosszul lett, vagy elaludhatott, ám ezekre a variációkra sincs bizonyíték. (Miután hétfőn kiderült, hogy az 52 éves sofőr lehet az egyik, Olaszországban kezelt súlyos sérült, az olasz rendőrség vádat emelt ellene – a részleteket itt olvashatják).

Pallotti nyilatkozatában azonban konkrét okot nevez meg. Az elnök felidézte, hogy az autóbusz előbb a szalagkorlátnak ütközött, majd a betonpillérnek, aztán kigyulladt. Mint azt leszögezte,

sokkal kisebb lett volna a katasztrófa, ha a betonoszlop mellett futó szalagkorlát elbírja a nagy sebességgel becsapódó busz óriási tömegét.

Alberto Pallottinak meggyőződése, hogy sok életet megmenthetett volna, ha a beton­oszlopok és felüljárók mellett a járműveket jobban védő, a mozgási energiát elnyelő korlátot helyeznek el a szimpla szalagkorlát helyett. Az AIFVS egyébként hosszú ideje kéri ezt az olasz hatóságoktól, de semmi sem történt.

– Úgy semmi értelme a védőkorlátnak, ha az nem védi meg a közlekedőket – mondta az elnök, és idézte azt az olasz miniszteri rendeletet, amely szerint a közúti közlekedés biztonságát szolgáló korlátoknak és egyéb eszközöknek alkalmasnak kell lenniük arra, hogy elnyeljék a mozgásban lévő járművek energiájának egy részét, és ezzel korlátozzák az utasokat érő sokkot.

A magyar busz tragédiája után visszaépített szalagkorlát ugyanolyan,

mint amilyennek a autóbusz nekihajtott, azaz alkalmatlan a feladatra.

A magyar autópályákon az autósokat dupla szalagkorlát, a korlátba beépített erős fémmerevítés és betonelem óvja a balesetektől. Az olasz A4-es autópályán Veronánál mindössze egyetlen szalagkorlát van, ezt szakította át a budapesti gimnazistákat szállító busz.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!
Cikkünk frissül!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartanak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök. Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút! – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A Tisza Pártról azt mondta: „nem az az igazi programjuk, amivel most próbálkoznak, az kamu. Hanem az, amit Brüsszelben írtak nekik.”

Imre Bence: most már elhiszem, hogy vezére tudok lenni a válogatottnak

A férfi kézilabda Eb góllövőlistáján hetedik helyen végző jobbszélső az InfoRádióban azt mondta, három vereséggel nem is érdemelték volna meg, hogy bejussanak az elődöntőbe, de pozitívumnak tartja, hogy meccsben voltak az összes erős ellenféllel szemben. Úgy véli, jobban kell hinniük magukban és abban, hogy képesek legyőzni erősebb csapatokat is. Saját magának 8-as vagy 8,5-es osztályzatot adna a tornán nyújtott teljesítménye alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×