Infostart.hu
eur:
379.38
usd:
321.86
bux:
125806.99
2026. február 24. kedd Mátyás

Megpróbálták megpofozni kampánykörútján a volt miniszterelnököt Franciaországban

Öt nappal a francia baloldal államfőjelölt-állító választásának első fordulója előtt, kedden egy 18 éves fiatalember megpróbálta megpofozni Manuel Valls volt kormányfőt, az előválasztás egyik jelöltjét egy kampányrendezvényen a nyugat-franciaországi Bretagne régió Lamballe településén - közölte a helyi ügyészség.

A támadót a helyszínen előállították és előzetes letartóztatásba helyezték közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett erőszak gyanújával.

Az incidensről a Le Télégramme című regionális lap honlapján egy felvétel is látható. Miközben a baloldali előválasztás jelöltje üdvözli az embereket a lamballe-i polgármesteri hivatal előtt és egyesével kezet fog velük, egy fiatalember megpróbálja megpofozni.

A támadót, aki a France Bleu Armorique közszolgálati rádió szerint azt kiabálta, hogy "Ez itt Bretagne!", a volt kormányfő biztonsági emberei azonnal földre terítették.

Bertrand Leclerc ügyész szerint előállításakor az elkövető azt mondta, nem kedveli, ahogy Manuel Valls bánik az emberekkel. "Ezt azonban még ellenőriznünk kell" - tette hozzá az ügyész. Azt sem tudta megerősíteni, hogy a fiatalember a breton szélsőségesekhez tartozik, ahogy azt a helyi média állította. "Még nem tudjuk, mik voltak a motivációi" - hangsúlyozta az ügyész.

Az incidenst követően Manuel Valls az előzetes tervek alapján folytatta bretagne-i látogatását.

"Vannak, akik vitatják a demokráciát, és vannak, akik megtestesítik azt. Én soha nem féltem kapcsolatba kerülni honfitársaimmal" - mondta újságíróknak a volt miniszterelnök. "De azt tudom, hogy a demokrácia nem egyenlő az erőszakkal" - tette hozzá.

Nem ez volt az első eset, hogy Manuel Valls látogatása indulatokat váltott ki vidéken. December végén Strasbourgban lisztet szórt rá egy férfi, tiltakozásul azért, mert Valls a kormányzása alatt a parlament megkerülésével rendeletben hirdetett ki törvényjavaslatokat, amire egyébként a francia alkotmány a 49.3-as cikkelyében lehetőséget biztosít.

Címlapról ajánljuk

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×