Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Két ujgurnak is köze lehetett a törökországi szilveszteri merénylethez

Egy török bíróság letartóztatásba helyezett két kínai állampolgárságú ujgurt pénteken a szilveszteri isztambuli merénylettel összefüggésben - közölte a helyi sajtó.

Az Anadolu hírügynökség tájékoztatása szerint Omar Aszim és Abuliezi Abuduhamiti korábban került vizsgálati fogságba azzal a gyanúval, hogy fegyveres szervezethez tartozik és segédkezett a 39 halálos áldozatot követelő merénylethez.

A török hatóságok a múlt héten arról számoltak be, hogy a terrortámadás tettese feltehetően a Kína északnyugati részén élő ujgur népcsoporthoz tartozik, kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Az Anadolu arról is beszámolt, hogy eddig 35 embert vettek őrizetbe a támadással kapcsolatban. A helyi sajtó szerint közülük többen az ujgurok népcsoportjához tartoznak.

A termékeny, de túlnépesedett és szegénység sújtotta medence, amelyen Kirgizisztán, Üzbegisztán és Tádzsikisztán osztozik, Közép-Ázsia radikális iszlamistáinak melegágya, ahonnan több száz fiatal csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez és annak szövetségeseihez Szíriában.

Peking évtizedek óta harcol a kínai Hszincsiang tartományban a szakadár ujgurokkal, akik az általuk Kelet-Turkesztánnak nevezett terület függetlenségéért küzdenek. Az ENSZ a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalmat 2002 óta terrorszervezetként tartja számon.

A szilveszteri támadás célpontja Isztambulban a helyiek és külföldiek által egyaránt kedvelt szórakozóhely, a Reina klub volt, amely a Boszporusz európai partján van. A télapónak álcázott merénylő egy rendőrt és egy civilt lelőve hatolt be az épületbe, majd sorozatlövő fegyverével vaktában tüzet nyitott az újévet ünneplőkre. A támadás elkövetését az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet vállalta magára.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: a luxusigények felfalják, így veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×