Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Iszlamista kakukktojás a német alkotmányvédelemben

Lelepleztek egy feltételezett szélsőséges iszlamistát a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) munkatársai között. A spanyol származású férfi a gyanú szerint merényletet tervezett a belső elhárításért felelős szolgálat központja ellen - jelentették szerdán német lapok.

A beszámolók szerint az előzetes letratóztatásba helyezett gyanúsított elismerte, hogy robbantásos merényletet tervezett a nemzetbiztonsági szolgálat kölni központja ellen. Mint mondta, tettét Allah nevében kívánta végrehajtani.

Azonban nem jelentett konkrét veszélyt, mert a támadás tervezésének korai szakaszában, az előkészületek megkezdése előtt leplezték le. Iszlamistának vélt emberekkel az interneten folytatott üzenetváltásokban árulta el szándékát, de legalább egy csevegőpartnere a BfV informátora volt. Emberölésre, gyilkosságra és robbanószerrel visszaélésre irányuló összeesküvés gyanúja miatt fogták el.

A Spanyolországból származó gyanúsított 51 éves, német állampolgárságú, rendezett körülmények között élő családapa, korábban bankban dolgozott, és nemrég váltott szakmát, az idén áprilisban vették fel a BfV-hez. A kiválasztás és a kiképzés során nem keltett feltűnést, és főállású alkalmazottként, az iszlamista szubkultúra megfigyelésével foglalkozó részleg munkatársaként sem.

Kiderült, hogy kettős életet élt, családja sem tudta, hogy felvette a muzulmán vallást. Internetes csevegőszobákban álnéven szélsőséges kijelentéseket tett, hivatali titkokat árult el, és társakat keresett a "hitetlenek" megbüntetését célzó merénylet elkövetéséhez - áll a lapjelentésekben.

A BfV hivatalosan csak annyit közölt, hogy egy 51 éves német állampolgárságú munkatársukat előzetes letartóztatásba helyezték, mert az interneten álnéven szélsőséges iszlamista kijelentéseket tett és belső információkat osztott meg, valamint felajánlotta további érzékeny információk megosztását, ami veszélyeztethette volna a hatóságot.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×