Infostart.hu
eur:
375.74
usd:
318.75
bux:
126202.43
2026. február 25. szerda Géza

A négyek bandája így kerülte el a halált

Negyven éve, 1976. október 6-án zárult le a Mao Ce-tung halála utáni hatalmi harc Kínában: hivatalos közlemény adta tudtul, hogy letartóztatták a "négyek bandáját". A Mao felesége, Csiang Csing köré tömörült pártfrakció ellen sajtókampány indult, majd a televízióban is közvetített kirakatper során "ellenforradalmi felforgatás" vádjával halálra ítélték őket, de az ítéletet később életfogytiglani börtönre változtatták. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:

Csiang Csing, a szép és fiatal, de jelentéktelen sanghaji színésznő 1936-ban ismerkedett meg Mao Ce-tunggal, aki hamarosan - harmadik, forradalmár feleségét eltaszítva - el is vette. Csiang a politikában nagyobb tehetséget árult el, 1962-ben férje szóvivője, majd a kulturális ügyek irányítója lett.

A kommunista Kínai Népköztársaságot 1949-ben kikiáltó Mao helyzete az 1960-as évek elején a kudarcba fulladt "nagy ugrás" után megrendült (a Kína gyors ütemű felzárkózását célzó voluntarista gazdasági-társadalmi kísérlet milliók halálát okozó éhínséghez vezetett). Mao 1966-ban a "nagy proletár kulturális forradalom" kirobbantásával tért vissza a hatalom csúcsaira, a feltüzelt tömeget saját párt- és államapparátusa ellen mozgósította, Kína egy évtizedre káoszba süllyedt. A különböző hatalmi csoportok közötti hol nyílt, hol rejtett harc hivatalos adatok szerint is emberéletek tízezreit követelte, nem hivatalos becslések szerint az áldozatok száma egymillió körül járt.

Csiang, aki 1967-ben bekerült a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságába, két évvel később a Politikai Bizottságba is, természetesen férje voluntarista, az egyenlőséget pártoló politikáját támogatta, s szembekerült a Teng Hsziao-ping és Hua Kou-feng képviselte gyakorlatiasabb, az anyagi érdekeltséget is megengedhetőnek tartó csoportjával.

1973-ban Csiang Csing juttatta a Politikai Bizottságba a kivétel nélkül sanghaji háttérrel rendelkező Csang Csung-csiaót, aki a kulturális forradalom kezdete után lépett egyre magasabb beosztásokba, a fiatal munkáskáder Vang Hung-vent és az újságíró, propagandista Jao Ven-jüant, a későbbi "négyek bandáját". Azt máig nem tudni, hogy a kulturális forradalom utolsó időszakának vad kilengéseire Mao adott-e utasítást, és a szélsőbalos frakció csak engedelmeskedett, vagy ők maguk tervelték-e ki az intézkedéseket. Befolyásuk már Mao halála előtt csökkenni kezdett, állítólag a "nagy kormányos" élete végén maga is azt mondta: "Csiang Csing a hatalomra vágyik. Halálom után sok gondot fog okozni."

Csiangék mindenesetre 1976 elején még el tudták tüntetni a süllyesztőben Tenget, de Mao szeptember 9-i halála után már meg voltak számolva napjaik. Az új pártfőtitkár, Hua első dolga az özvegy és társai letartóztatása volt, 1976. október 6-án a legnagyobb titokban őrizetbe vették őket és legbefolyásosabb támogatóikat is. A lépést a sokat szenvedett kínaiak örömünnepe követte, a "kulturális forradalmat" hivatalosan befejezettnek nyilvánították.

A "négyek bandája" ellen propagandakampány indult (a kínai nyelvben a négy és a halál szavak nagyon hasonlítanak, így megbélyegzésük mélyebb jelentést is hordozott). A perre azonban csak évekkel később, az ismét rehabilitált Teng vezetése idején került sor. A négyek bandájának tagjait 750 ezer ember üldözéséért és 35 ezer ember haláláért tették felelőssé a kulturális forradalom idején, ezen felül pártellenes magatartással és a hatalom megszerzésére irányuló "ellenforradalmi" összeesküvéssel vádolták őket.

Csiang, aki a tárgyalás során utoljára kamatoztathatta színészi képességeit, bűnösségét nem ismerte be, s azzal védekezett, hogy mindenben Mao utasításait követte. Teng nem akart mártírokat, a Csiangra és Csangra kirótt halálbüntetést életfogytiglanra változtatták, Vang és Jao hosszú börtönbüntetést kapott, a per iratait nem tették közzé.

Csiang 1984-től házi őrizetben élt, pulóvereket és babákat készített, nézhetett televíziót, olvashatott könyveket, fogadhatott vendégeket, gégerákja miatt 1991-ben lett öngyilkos. Társait később szabadlábra helyezték, azóta mindannyian meghaltak.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×