Infostart.hu
eur:
379.62
usd:
322.11
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Kiss J. László: minden néppárt veszített Berlinben

Alternatíva nélküli vesztesként jellemezte Angela Merkel kancellárt Kiss J. László Németország-szakértő. A Corvinus Egyetem tanára az MTI-nek adott interjújában a vasárnapi berlini tartományi választásokat értékelve hangsúlyozta, hogy bár az önálló tartománynak számító fővárosban folytatódott az eddigi trend, a nagy néppártok, köztük a konzervatív CDU térvesztése, és a tőle jobbra elhelyezkedő, bevándorlásellenes, Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt előretörése, a kancellárnak jelenleg még sincs alternatívája. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kényszerülne menekültpolitikájának módosítására.

A szakértő szerint minden néppárt veszített Berlinben. A szociáldemokrata SPD ugyan megőrizte vezető szerepét, ám a legnagyobb vesztes is, mert csaknem 6 százalékot veszített. A választások másik nagy vesztese - akárcsak a korábbi választásokon - a CDU, amely több mint ötszázalékos veszteségével történelmileg eddigi legrosszabb eredményét érte el. Az AfD ezúttal is sikeresnek bizonyult, és "helyből" 12,9 százalékos eredményével a tizenhat német tartomány közül immáron a tizedikben hódította meg a parlamentet. A hagyományos nagy pártok számára már most fontos stratégiai kérdés, hogy miként viszonyuljanak a már néppárti nagyságrendet elért, de még sok tekintetben a protestpárt jellegét magán viselő AfD-hez, illetve melyiket válasszák az elutasítás , a kirekesztés és a kritikus dialógus opciói közül.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a CDU-nak a tartományi választásokon elszenvedett sorozatos veszteségei hatással vannak a merkeli menekültpolitikára. Egyrészt nyilvánvalóak a szigorításokon alapuló, már meghozott intézkedések. Elegendő rámutatni a két elfogadott menedékpolitikai csomagra és az integrációs törvényre és ezek részeként olyan intézkedések sorára, miszerint a menekültek nem választhatják meg lakhelyüket, az integrációs kurzusokon való távolmaradásuk esetén csökkentik szociális támogatásukat. Emellett kibővítették a biztonságosnak tekintett országok számát, továbbá kilátásba helyezték a kitoloncolások meggyorsítását.

A sokat vitatott "felső határ" kérdésében Kiss J. László szerint nem várható, hogy Merkel szembefordulna eddigi politikájával. Először is a Németországba érkezett menekültek száma jelentősen csökkent, jóllehet ez elsősorban Ausztria és a nyugat-balkáni országok nemzeti intézkedéseinek regionális összehangolásán alapul, és valójában a nyugat-balkáni menekültút - merkeli menekültpolitikával ellentétes - lezárásának következménye. Másodszor a berlini politika hiányossága, hogy Németországnak - annak ellenére, hogy de facto bevándorlási célpont - nincs bevándorlási törvénye, amely Kanadához, az Egyesült Államokhoz és Ausztráliához hasonlóan évente számszerű kontingens keretében meghatározná a gazdasági szükségleteinek megfelelő bevándorlók számát és minőségét. Végül célszerű emlékeztetni arra, hogy a merkeli befogadási politika alapja az alkotmánynak az a pontja, amely kizárólagosan a humanitárius szempontok alapján a politikai és háborús menekültek korlát nélküli befogadására irányul.

A Merkelre nehezedő nyomás ebben a kérdésben ugyanakkor változatlan, és ezt a CDU/CSU-val fennálló vitája jól szemlélteti. Horst Seehofer, a bajor CSU vezetője az évi 200 ezer menekültes felső határról nem kíván lemondani. Merkel ezt azonban éppen úgy elutasítja, mint a 2015 szeptember eleji döntését ért bírálatokat. Kritikusai ezt a döntést "történelmi hibának" nevezik, mivel ez nyitotta meg az utat a szír menekültek korlátlan bevándorlásához, és ez a döntés vált egy meghívólevéllel egyenértékű üzenetté. Saját politikai jövője miatt az sem várható, hogy Merkel önkritikus legyen abban a tekintetben, hogy a döntést az európai szövetségesek és a német tartományok vezetőinek megkérdezése nélkül hozták, és ez a nagy horderejű döntés nem került a német törvényhozás, a Bundestag napirendjére.

A szakértő utalt arra is, hogy az elmúlt napokban Merkel több nyilatkozatában a menekültpolitikai intézkedések szigorításáról beszélt, sőt arról is, hogy 2015 nem ismétlődhet meg, és éppen egy nappal a mostani választások előtt egy interjújában a "Wir schaffen das" ("Sikerülni fog") kijelentésétől is elhatárolta magát, illetve relativizálta azt. Arról beszélt, hogy egy évvel ezelőtt ezt a narratívát ösztönzőnek tartotta, mára azonban a sok ismétlés következtében az csaknem üres formulává vált.

Ezzel együtt a kancellár az év utolsó tartományi választása után is alternatíva nélküli. Nagy valószínűséggel a CDU decemberi kongresszusán újra elnökké választják, amely az eddig gyakorlat szerint azt jelenti, hogy a kancellárjelölt is ő lesz.

A pozsonyi uniós csúcs után Merkel optimistán nyilatkozott, és olyan feladatokról beszélt, mint a külső és belső biztonság javítása, az illegális migráció és menekülés okainak a felszámolása, további a védelmi politika területén folytatandó intenzívebb együttműködés. Figyelemre méltó, hogy a külső határok védelmének fontosságát minden résztvevő hangsúlyozta, és a közép-európai V-4 államok nyomására az unió 108 millió eurós támogatást nyújt Bulgária délkeleti határainak védelmére. Ez közvetve annak beismerése is, hogy az EU-Törökország megállapodás nem bizonyult a Merkel által sokat hangoztatott hatékony "összeurópai megoldásnak".

Kiss J. László szerint a V-4 országok és Németország közötti ellentétek sem oldódtak meg. A jövő hetekre marad annak a kérdésnek az eldöntése, vajon a visegrádi országok javaslata a "kvóta helyett flexibilis szolidaritás" kezdeményezése egy kompromisszum alapjául szolgálhat-e. A német politika számára bizonyára hosszabb időt igényel annak felismerése, hogy a V-4 csoportosulás nem egyszerűen egy geopolitikai imázs, hanem aktív politikai szereplők együttese - fogalmazott a szakértő.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×