Infostart.hu
eur:
378.35
usd:
320.58
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza

Kínozzák és megerőszakolják a puccskísérlet miatt őrizetbe vetteket Törökországban?

Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogvédő szervezet arra kéri a török hatóságokat, hogy engedjenek független megfigyelőket a puccskísérlet miatt őrizetbe vett emberekhez, mert "alapos bizonyítékok" vannak arra, hogy rosszul bánnak velük, és kínzás és megerőszakolás is előfordul.

Az AI vasárnapi közleménye szerint súlyos bántalmazásos esetekről van szó, amelyek szisztematikusnak tűnnek. John Dalhuisen, a szervezet európai igazgatója emiatt felszólította a török hatóságokat, hogy "tartsák be az emberi jogok terén vállalt nemzetközi kötelezettségeiket".

Azt is kérte, hogy "ne éljenek vissza a rendkívüli állapot adta lehetőséggel, és ne tiporják földbe a letartóztatottak emberi jogait". Dalhuisen emlékeztetett arra, hogy "a kínzás tilalma abszolút, és soha nem szabad megsérteni vagy felfüggeszteni az érvényességét".

Az Amnesty azt javasolja, hogy az Európa Tanács (ET) kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmód megakadályozásáért felelős bizottságának (CPT) szakértői sürgősen látogassanak el Törökországba, és tájékozódjanak a fogva tartás körülményeiről.

Törökországnak, amely az ET tagja, kötelessége együttműködnie a bizottsággal, amelynek felhatalmazása van a fogságban lévők meglátogatására, szabadon választva meg a helyszínt és az időpontot - hangsúlyozta.

Az AI felhívta a figyelmet arra is, hogy a független szakértőknek hozzá kell férniük minden helyhez, ahol a több mint tízezer letartóztatott van, legyen az a hely hivatalos vagy nem hivatalos börtön.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×