Infostart.hu
eur:
375.57
usd:
318.24
bux:
127919.35
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Iszlamisták támadtak egy katonai létesítményre, többek meghaltak

Szélsőségesek támadtak egy katonai létesítményre és két fegyverboltra a kazahsztáni Aktobe városában vasárnap, a támadásban hárman életüket vesztették - közölte a közép-ázsiai ország belügyminisztériuma.

A szélsőségesek az egyik fegyverbolt eladóját, egy katonatisztet és a nemzeti gárda egyik tagját gyilkolták meg, további kilenc katona megsebesült.

A támadásra válaszul a kazah rendőrség terrorelhárító műveletet indított, és három szélsőséges életét oltotta ki, egyet pedig őrizetbe vett - tette hozzá Almasz Szadubajev belügyi szóvivő.

A rendőrség több szélsőségest bekerített, de volt, akinek sikerült megszöknie.

A városban ideiglenesen lezárták a bevásárlóközpontokat és a nagy tömegeket vonzó helyszíneket, illetve leállították a tömegközlekedést.

Szadubajev elmondta, hogy a biztonsági erők feltételezése szerint a támadók "egy radikális, a hagyományostól eltérő vallási mozgalom követői voltak". A kazah hatóságok általában az iszlamista szélsőségeseket írják körül ezzel a kifejezéssel.

Aktobében, ebben az orosz határtól 100 kilométerre fekvő iparvárosban követték el az első öngyilkos merényletet Kazahsztán területén 2011-ben. Bár a kazah hatóságok gyakran számolnak be arról, hogy iszlamista szélsőségeseket kerítettek kézre, ők általában olyan emberek, akik iraki vagy szíriai utazást terveztek, vagy valósítottak meg. Kazahsztánon belül viszonylag ritkák az erőszakos összecsapások.

Címlapról ajánljuk
13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

Kim Dzsong Un 13 éves lánya lett az észak-koreai rakétaprogram vezérigazgatója és a haderő irányítója, legalábbis erről ír egy dél-koreai lap hírszerzési forrásokra hivatkozva; a tábornokok a kislánynak kötelesek jelenteni, és rendszeresen kapnak tőle parancsokat, utasításokat is. Csoma Mózes Korea-kutató, volt szöuli nagykövet szerint a dél-koreai információt fenntartásokkal kell kezelni.

Felhívta Robert Ficót Orbán Viktor – itt az eredmény

A téma a Barátság kőolajvezeték helyzete volt, a telefonpartnerek megállapodásra is jutottak a további lépésekkel kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Történelmi csúcsra ért a Richter!

Történelmi csúcsra ért a Richter!

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthattunk, de Európában is óvatos emelkedés körvonalazódik. Jól teljesít a magyar piac is, a gyorsjelentés után 12 000 forint fölé emelkedett, ezzel pedig új történelmi csúcsot ért el a Richter. Eközben Amerikában továbbra is a negatív hangulat dominálhat, érdekes lesz megfigyelni, hogy tovább fokozódik-e a nyomás a technológiai szektoron, miután az Nvidia vártnál erősebb számai sem voltak elegendőek ahhoz, hogy megtámasszák a piacot. Eközben gazdasági események szempontjából is van mire figyelni. Többek között Franciaországból, Németországból és az Egyesült Államokból is friss inflációs számokat várunk, idehaza pedig a KSH zárja a hetet a januári foglalkoztatottsági, munkanélküliségi, valamint az ipari termelői árakkal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×