A régészek három évvel ezelőtt tártak fel négy edénytöredéket, valamint egy kaparópenge vagy kés maradványait 80 centiméter mélységben egy barlang alját borító üledékrétegben, radiokarbon kormeghatározás tanúsága szerint a leletek 586 és 692 közötti periódusból származhatnak. A töredékek azonban olyan aprók, és olyannyira híján vannak bárminemű jellegzetességnek, hogy nehéz őket valamely kultúrához kötni - olvasható a Western Digs hírportálon.

A kerámiatöredékeket biomolekuláris elemzésnek vetették alá, hogy kiderítsék, mire használták egykori tulajdonosaik a cserépedényeket. A vizsgálatok során három töredéken semmiféle vegyületet nem fedeztek fel, a negyediken viszont fűzfakéregből származó szalicilsav maradványaira bukkantak. A meglepő eredmény hitelességét négy különböző módszerrel elvégzett vizsgálat igazolta.

A fűzfa kérgét, leveleit, gyökereit ősidők óta alkalmazták fájdalomcsillapítóként és gyulladáscsökkentőként. A szalicilsav azonban belsőleg alkalmazva nagy adagban toxikus, a problémát a 19. században sikerült megoldaniuk európai vegyészeknek, akik kidolgozták a sokkal kevesebb mellékhatással járó készítmény, az acetilszalicilsav (aszpirin) előállításának módszerét.

A vizsgálatokat végző Denise Regan érdekességként megemlítette, hogy a cseréptöredéken semmiféle más szerves vegyület maradványait nem sikerült kimutatni, így valószínűsíthető, hogy a kerámiaedényt gyógyszeres "tégelyként" használhatta egykori tulajdonosa.