Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
314.98
bux:
150059.41
2026. augusztus 12. szerda Klára

Kanadai vonatbaleset: nőtt a halálos áldozatok száma

Eddig húsz holttestet találtak a négy nappal ezelőtti kanadai vonatbaleset helyszínén, és a hatóságok legfrissebb, szerdán közzétett hivatalos tájékoztatójában a korábbiaknál kétszer kevesebb, harminc eltűnt szerepel.

A legutóbb, egy nappal ezelőtt közzétett hivatalos tájékoztató 15 halottról és mintegy 60 eltűntről szólt.

A megtalált holttestek közül eddig csak egyet sikerült azonosítani. A halottak vizsgálata lassan halad, mivel a tetemek megégtek a baleset utáni tűzben.

Az öt mozdonyból és 72 tartálykocsiból álló tehervonat Észak-Dakota amerikai államból szállított nyersolajat Kanada keleti részébe. A közeli Nantes-ban leállított szerelvény azonban elszabadult, s a lejtős pályán felgyorsulva, 11 kilométer utat megtéve szombat hajnali 1 óra 30 perc körül berobogott Lac-Méganticba, a turisták által kedvelt tóparti kisvárosba, ahol kisiklott, és a tartálykocsik közül több felrobbant.

A hatezer lakosú város központja a lángok martalékává vált. Mintegy harminc épület teljesen megsemmisült, köztük egy népszerű szórakozóhely, amely tömve volt mulatozókkal, de számos környező házra is átterjedtek a lángok. A tűzvész miatt evakuált mintegy kétezer ember közül keddig 1200-an térhetek vissza otthonukba. A kiégett városközpont egy részében négy nappal a baleset után sem tudtak bejutni a tűzoltók, mert a két napig tartó tűz miatt továbbra is rendkívül magas ott a hőmérséklet.

Ez volt Észak-Amerikában az elmúlt két évtized legsúlyosabb vonatbalesete.

A gyanú szerint a tragédiát az okozhatta, hogy a mozdonyvezető nem húzta be szabályszerűen a kézifékeket. A mozdony vezetőjét szerdán felfüggesztették állásából.

Címlapról ajánljuk
A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruhásással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruhásással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói csoportja, a Spirit of Shankly (SoS) magyarázatot követel a klubtól, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Jeff Bezos, az Amazon alapítója tagja annak a konzorciumnak, amely jelentős kisebbségi részesedés megszerzésére készül. A csoport komoly aggodalommal figyeli, milyen hatással lehetnek az új befektetők a jelentős döntésekre.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Csendes-óceáni Flottánál tartott szerdai látogatásán kilátásba helyezte, hogy amennyiben nyugati hajók lefoglalnak orosz kereskedelmi hajókat, Moszkva hasonlóképpen fog válaszolni nemcsak ugyanazon a vizeken, hanem bárhol, beleértve a Csendes-óceánt is. Az orosz elnök „kalózkodásnak” és „rablásnak” nevezte a nyugati terveket az orosz hajók lefoglalására. Szerdára virradóra robbanásokat hallottak a Fekete-tenger partján lévő orosz városban, Novorosszijszkban. A lezuhanó dróndarabok lakóépületeket is eltaláltak, egy gyermek életét vesztette. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×