Infostart.hu
eur:
362.89
usd:
317.97
bux:
143558.8
2026. július 22. szerda Magdolna

Bevezetik a tandíjat az állami egyetemeken

A cseh kormány azt tervezi, hogy két év múlva tandíjat vezet be az állami egyetemeken és főiskolákon - jelentette hétfőn a Právo című prágai napilap, Josef Dobes oktatási miniszterre hivatkozva.

Dobes közlése szerint az egyetemistáknak 2013-tól szemeszterenként 10 ezer koronáig (mintegy 113 ezer forint) terjedő tandíjat kell majd fizetniük, vagyis egy tanévre számolva akár 20 ezer koronát.

Hogy a tehetséges, de rosszabb anyagi körülmények között élő diákokat ez ne tartsa távol a felsőfokú tanulmányoktól, a kabinet azt mérlegeli, hogy a tandíj utólagos megfizetésére is lehetőséget biztosít. Ez esetben az egyetem egy banktól kapná meg járandóságát, s az összeg visszafizetésére az állam vállalna garanciát. A végzett hallgatók a hitelt azután kezdenék törleszteni a banknak, hogy munkát találtak, és bérük elérte legalább az országos átlagbért.

Az elképzelésről a prágai oktatásügyi tárca megvalósíthatósági tanulmányt rendelt, különös tekintettel a diákhitel intézményére, s a tandíjról szóló törvényt a Polgári Demokratikus Párt (ODS) vezette kormány még az év vége előtt a parlament elé készül terjeszteni.

Az oktatási miniszter pártja, a centrista Közügyek (VV) - amely a kisebbik koalíciós partner szerepét tölti be a kormányban - korábban amellett kardoskodott, hogy a tandíj bevezetését halasszák a következő, 2014-es választások utánra, ezzel is enyhítve a kormány tervezett adóügyi, szociális, egészségügyi és nyugdíjreformjait.

Az állami egyetemeken és főiskolákon végzett tanulmányok máig ingyenesek Csehországban, miközben az államnak egy diák képzése átlagosan közel 3 millió koronájába kerül. A diákoknak csak a meghatározott tanulmányi idő túllépése esetén kell tandíjat fizetniük, szemeszterenként mintegy 10 ezer koronát. Egy hároméves alapképzést például négy év alatt, a mesterképzéssel együtt ötéves egyetemi tantervet pedig legfeljebb hat év alatt kell teljesíteni.

A magánkézben lévő felsőoktatási intézmények már ma is tandíjat szednek, amely rendszerint magasabb annál, amit az állami egyetemeken készülnek bevezetni.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent. Cikkünk frissül!

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×