Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

A szlovák nyelvrendőrség akciója "a legsötétebb kommunista időket idézi"

Nem tétlenkednek a szlovák nyelvőrök, lakossági feljelentés alapján most egy zoboraljai magyar színjátszó kör ügyében vizsgálódnak.

A Szabad Újság és az Új Szó értesülése szerint a kalászi Új Hajtás színjátszó csoport előadásának kapcsán indított vizsgálatot a nyelvrendőrség. A nyelvtörvényt állítólag azzal sértették, hogy az Aranylánc című népszínműre invitáló szórólap szövegét nem fordították le az államnyelvre, azt nagyobb részt magyarul írták, de a szereposztást és a feltüntetett részletet sem közölték szlovákul.

A január elseje óta érvényes, módosított nyelvtörvény szerint a teljes magyar szöveget is le kellett fordítani. A kulturális minisztérium magas rangú képviselői kedden a helyszínen tartottak vizsgálatot, de a végső döntést az esetleges büntetésről még nem született.

Az Új Szó szerint a minisztérium államnyelvi osztályának vezetője nevelő szándékkal érkezett a faluba. Az ügyben érintett az Ladányi Lajos, a Magyar Koalíció Pártjának elnökségi tagja, aki évtizedek óta a kalászi színjátszó csoport szereplője, és az érintett darabban is szerepel.

Mint a politikus a Szabad Újságnak nyilatkozta, ez az eljárás a legsötétebb kommunista időket, az ötvenes éveket idézi. Szerinte az ellenőrzés célja a megfélemlítés, elbizonytalanítás.

Nyelvszigetről, Zoboraljáról van szó, nem véletlen, hogy itt kezdik ki először a Csemadokot, a magyarságot a nyelvtörvény kapcsán. Ladányi szerint el akarják venni azok kedvét, akik kitartanak kultúrájuk, anyanyelvük ápolása mellett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×