Infostart.hu
eur:
353.39
usd:
308.89
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Állandó veszélyben élnek az újvidéki polgárok

Önálló vajdasági rendőrparancsnokságot létesítene a helyi szociáldemokrata liga pártja. Kezdeményezésük oka, hogy bár Újvidék volt a valamikori Jugoszlávia egyik legbiztonságosabb városa, mára állandó veszélyben élnek itt a polgárok.

Nem kevesebb, mint öt embert gyilkoltak meg március utolsó hétvégéjén, csak Újvidéken. Több postát kiraboltak, az éjszakai szórakozóhelyeken pedig verekedések és leszámolások törték meg a nyugalmat.

Azonban gyakran büntetlenek maradna a kéhai Jugoszlávia egyik legnyugodtabb városának rendzavarói, ugyanúgy, mint az újfasiszta akciók résztvevői is.

Az áldatlan állapotok orvoslására új törvény bevezetését javasolja a tartományi parlament közbiztonsági bizottságánál Nenad Canak, a vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke. A jogszabály egyebek mellett szabályozná az őrző-védő szolgálatok működését.

E cégek alkalmazottai között ugyanis köztudottan bűnözők és drogdílerek is vannak. Általában az ilyen kidobóemberek döntik el, hogy az adott klubba kik léphetnek be, ez pedig sokszor oka a konfliktusoknak.

Arra figyelmeztet a vajdasági párt, hogy Újvidéken manapság életveszélyes az utcán sétálni az egyszerű polgárnak, és ezért a közbiztonsági szolgálat a felelős. A Belgrádból irányított rendőrség beavatkozása pedig igencsak körülményes.

A vajdaságiak biztonságuk érdekében azt kezdeményezik, hogy kapjanak önálló rendőrparancsnokságot. Erről a tartományi kormányzó, a köztársasági és városi illetékesek között már megkezdődtek a tárgyalások.

Hanganyag: Nagy Nándor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

A kiskérődzők pestisének újabb eseteit igazolták Horvátországban és Romániában. A juhokat és kecskéket érintő úgynevezett PPR a kiskérődzők egyik legfertőzőbb betegsége, ami nem gyógyítható. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint ha Magyarországra bekerül a vírus, az komoly, több tízmilliárd forintos kárt okozhat az egyre sikeresebb juhágazatban.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×