Infostart.hu
eur:
355.41
usd:
312.38
bux:
140564.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Három év alatt megfordult a bevándorlókkal szembeni hangulat

Mindössze három év alatt szinte homlokegyenest ellenkezőjébe fordult a bevándorlókkal kapcsolatos közhangulat Finnországban egy közvélemény-kutatás szerint.

A Helsingin Sanomat című napilap hétfői számában megjelent felmérésben a megkérdezettek 59 százaléka a külföldiek további bevándorlása ellen foglalt állást, s csak 36 százalékuk fogadna be több bevándorlót.

Egy három évvel ezelőtti hasonló felmérésben a megkérdezettek csupán 36 százaléka volt kifejezetten a bevándorlás ellen, míg 56 százalékuk támogatta.

Karmela Liebkind, a Helsinki Egyetem szociológusa és a Finnországban élő szomáliaiak szövetségének korábbi elnöke, Szaid Aden egyaránt úgy vélekedett, hogy a fordulat a bizonytalan gazdasági helyzetre vezethető vissza. Aden szerint az utóbbi időben számos bevándorló fokozódó feszültségre és idegenellenes légkörre panaszkodik az észak-európai országban.

A tavalyi európai parlamenti választásokon eddigi legjobb eredményét érte el az "Igazi Finnek" nevű idegenellenes jobboldali populista párt, s felmérések szerint a jövő évi parlamenti választásokon még ennél is magasabb szavazatarányra számíthat. Az elmúlt hónapokban a párt tagjai több ízben is rasszista nyilatkozatokkal hívták fel magukra a figyelmet.

A gyanú szerint ehhez a párthoz áll közel az a Facebook-csoport is, amely közvetve halállal fenyegette meg Astrid Thors bevándorlási és Európa-ügyi minisztert.

Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Számos személyi változás történt a magyar közéletben: Magyar Péter felmentette az NMHH elnökét, új vezetőt nevezett ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére, a pénzügyminiszter pedig leváltotta a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, miközben a külügyben további nagyköveti visszahívások várhatók. Az Integritás Hatóság friss jelentése szerint a közbeszerzési rendszerben összeszokott cégek nyertek visszatérően, piaci ár-összehasonlítás hiányában az állam jellemzően túlárazott szolgáltatásokért fizetett. Ma 14:30-kor tartanak kormányzati tájékoztatót: a délutáni eseményen a frissen bejelentett 100 ezer forintos iskolatámogatás részletei, a környezetszennyezés miatt leállított debreceni akkugyár ügyében indított tényfeltáró vizsgálat, a legújabb állami személycserék, a makrogazdasági kilátások, valamint a vízhiány kezelése lehetnek a fókuszban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×